Megtisztelő, fontos meghívás Spanyolországból

2 órája

Újabb győzelmek várnak a pettendi erőemelőre

Örömteli hírt kézbesített a postás minap a pettendi erőemelő, Hajas Norbert számára, aki az elmúlt években világbajnoki címekkel, Európa-rekordokkal hívta fel magára a figyelmet, majd idén tavasszal újabb győzelmekkel szaporította érmeinek számát.

Tihanyi Tamás

Tavaly már járt a spanyolországi Arnold Classic versenyen, ahol kivívta a sportág résztvevőinek elismerését

Fotó: FMH-archív

Ebben az évben a lengyelországi Siedlece-ben rendezett Európa-bajnokságon, majd Gospic-ban, a horvát bajnokságon győzött, aztán egy ideig nem utazott el újabb versenyre.

– Ennek elég prózai okai vannak, hiszen dolgoznom kell, edzeni csak utána tudok – mondta el Norbert a FEOL-nak. – Ez azt jelenti, hogy reggeltől késő délutánig a műhelyben teszem a dolgom, aztán körülbelül délután hat órától kilenc-tíz óráig edzhetek, erősíthetek.

Ruslan Kosse, a World Raw Powerlifting Association elnöke írt minap hivatalos meghívólevelet Norbertnek azért, hogy vegyen részt az Arnold Classic Europe versenysorozat spanyolországi erőemelő versenyén, amit október 11-től három napon át rendeznek meg Madridban. Harmincöt ország legjobbjai találkoznak és mérkőznek meg egymással és a súlyokkal: Európa államai mellett eljönnek Argentínából, Ausztráliából, Kanadából, Iránból és Indiából is. Kivételes érdekesség, hogy Ukrajna mellett Oroszország ugyancsak a résztvevők között lesz.

Idén tavasszal a lengyelországi Európa-bajnokságon is győzni tudott
Fotó: FMH-archív

 A világszövetség elnöke így írt:

„Az erőemelés területén elismert sportolóként kivételes ereje és elhivatottsága nem maradt észrevétlen. A WRPF Spain esemény az Arnold Classic Europe keretein belül arról ismert, hogy összegyűjti a világ legkiválóbb sportolóit, és bemutatja hihetetlen tehetségüket egy nemzetközi platformon. Az Ön részvétele nem csak a versenyszellemet erősíti, hanem növeli a verseny presztízsét és izgalmát is. Az Ön figyelemre méltó képességei és atletikussága kétségtelenül hozzájárulna a torna általános sikeréhez. Kérjük, tekintse ezt a levelet hivatalos meghívásnak, és megtiszteltetés számunkra, ha csatlakozna hozzánk Spanyolországban ezen a hihetetlen eseményen. Jelenlétét megünnepeljük a sporttársak, rajongók és a sport támogatóinak körében.”

Nem véletlen a rendkívül szívélyes invitálás, hiszen tavaly ugyanezen a versenyen a pettendi erőemelő annak ellenére szerepelt kitűnően, hogy egy új műlábbal kellett végrehajtania a nyomást. De sikerült győznie, pedig addigra még nem tudott hozzászokni a protézis használatához, súlypontja megváltozásához. Tizenhét éve szenvedett motorbalesetet a velencei vasútállomás közelében, túlélte, de a következmény egy életre szólt: a fehérvári kórházban amputálták a jobb lábát. Aztán újra dolgozni, majd edzeni kezdett, világcsúcsokkal nyerte sorra a világ- és kontinensbajnoki érmeket. A pettendi erős ember így találta meg élete célját és sok hozzá hasonló sorstársának vált példaképévé. 

– Régi álmom teljesült azzal, hogy indulhattam az Arnold Classic-versenyen, ráadásul két lábbal – mondta Hajas Norbert még tavaly Madridban a FEOL-nak. –  Nem gondoltam volna előzetesen, hogy első helyezést érek el, hiszen még tanulom azt, miként lehet eredményesen két lábbal fekvenyomni. Ezért is lehetett a két érvényes kísérletem mellett az egyik érvénytelen, de természetesen ez alig számít, így is nagyon örülök a győzelmemnek, hiszen amiért jöttem, az megvalósult! Óriási élménynek bizonyult a legjobbak között, annyi sok ember előtt versenyezni Magyarországot képviselve. Köszönöm a magyar csapat és támogatóim segítségét!

Aztán még abban az évben két Európa-rekordot ért el Lengyelországban. A verseny után azt nyilatkozta, 15 éves leánya, Leila is ott volt vele a sportcsarnokban, jelenléte erőt adott ahhoz, hogy hozni tudja a korábbi formáját. Hajas Norbert nem akármilyen pályafutást tudhat maga mögött, hiszen motorbalesete után nagyon mélyről kellett felemelnie önmagát. Európa-szerte egész évben dicsőséggel tarthatja a dobogón a nemzeti zászlót, mindenfelé komolyan megbecsülik teljesítményét. És mivel nem para sportoló, hanem az épek között indul, példaképpé vált a hasonló traumát átélt emberek előtt. Történetét a FEOL írta meg elsőként.

– Nagyon készülök az újabb Arnold Classic-ra, hiszen ez a verseny a sportág talán legrangosabb és leglátványosabb eseménye – mondta Norbert. – Az induláshoz a legjobb formámba kell lendülnöm és meg kell teremtenem a részvétel anyagi hátterét is. Ha esetleg akad olyan cég vagy magánszemély, aki érdemesnek tart arra, hogy segítsen, szívesen fogadnám el a támogatását.

Hajas Norbert is egyike volt azoknak a magyaroknak, akik szombaton délután végignézték Hámori Luca olimpiai mérkőzését az algériai Imane Helif ellen a női ökölvívók 66 kilós súlycsoportjában. Közvetlenül a mérkőzés után a pettendi erőemelő világbajnok azt mondta: nem érti, miként lehetséges, hogy egy korábban, a sportági szövetség által már okkal kizárt, férfi kromoszómákkal rendelkező, minden mozdulatával férfit idéző bokszolót engednek az olimpián a nők mezőnyében versenyezni. Ilyesmivel saját pályafutása során még nem találkozott. A mérkőzésen jól látszott, hogy a magyar lány sokkal technikásabb, az algériai azonban sokkal erősebb, és szinte meg sem érezte Luca ütéseit, aki azonban nem tudott ekkora erőfölénynek ellenállni. Norbert egyébként nem értett egyet a pontozók értékelésével sem. „Hiába a fejvédő, örülhetünk, hogy nagyobb baj nem történt a magyar lánnyal, akinek hősies kitartáséért szívből gratulálok!, zárta szavait Hajas Norbert.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában