Láposi Réka: a színház úgymond belém költözött

Láposi Réka munkája többnyire a színfalak mögött zajlik, ám roppant fontos hivatás az övé. A tehetséggondozás terén végzett munkája pedig még a színházon kívül, az iskolákban is érzékelhető.

Réka 2001-ben végzett a Veszprémi Egyetem színháztörténet szakán, s mivel a gyakorlati időt már Fehérváron, a Vörösmarty Színházban töltötte, így diplomázás után egyenesen ide vezetett az útja.

– Rendezőasszisztensként vettek föl, de addigra már nagyon sok színházi feladatkört megismertem. Beleláttam a kulisszák mögötti munkába: tudtam, mit csinál egy ügyelő, egy öltöztető, egy súgó, s volt, amit a gyakorlatban is kipróbáltam. Kezdetben volt bennem egy drukk, amikor olyan nagy színészekkel ismerkedhettem meg, mint például Bodrogi Gyula. Először nem is nagyon tudtam, hogyan viselkedjem velük, aztán rájöttem, hogy lényegében ugyanúgy, mint bárki mással. A kezdeti izgalmak később elmúltak, nagyon szerettem azt a folyamatot, ahogyan a színház úgymond belém költözött. Körülbelül két-három év után éreztem: megérkeztem oda, ahol lennem kell.

Réka rendezőasszisztensként több igazgatóval dolgozott együtt. Mindenkinek más volt a hozzáállása a darabok színpadra viteléhez, s ehhez mérten tőle is mást vártak el. Valaki jobban partnernek tekintette, és kikérte a véleményét, más inkább csak adminisztratív segítséget igényelt. Az ember egyébként egy idő után érzi, kinél mire van szükség – tette hozzá Réka, aki egyfajta kapocs szerepét töltötte be a rendező és mindenki más között.

A színházi több mint másfél évtized alatt köttettek szoros barátságok, és Réka szakmailag is időről időre újat tanult. Köszönhetően például azoknak a művészeknek, akik itt jártak. Egyik nagy élménye a Vladislav Troitsky ukrán rendezővel való találkozás volt. Ő rendezte az új színház átadásakor bemutatott Csongor és Tündét, s igen rendhagyó munkamódszerrel dolgozott. Az itteni rendezőktől eltérően nem olvasópróba, rendelkezőpróba, emlékpróba és a többi szerint haladt, hanem egészen más megközelítést alkalmazott.

Réka egy idő után váltott, s rendezőasszisztensből művészeti titkár lett, mert újabb feladatokat szeretett volna. Rövid időn belül pedig a színház művészeti főtitkára lett. Ez a munkakör jóval nagyobb rálátást adott a hazai színházi életre, és nagyobb felelősséggel is járt. Ő állította össze például a havi műsort, vagy egyeztette a többi hazai színház főtitkárával a színészek beosztását az évadra. Innen a következő váltás még jelentősebb volt, igaz, a színház megmaradt. Csak éppen Réka a táncművészet felé mozdult el, mert miután hívták, tagja lett a tavaly megalakult Székesfehérvári Balett Színház társulatának. Jelenleg produkciós menedzser, tehát az előadások megvalósulásának folyamatát segíti.

– A tánc mindig is vonzott, és nagyon szimpatikus, hogy egy nemzetközi társulatról van szó. Az pedig az elmúlt hónapokban derült ki számomra, mennyire színház ez is. Sok folyamat hasonló, mint amit a prózai műfajnál tapasztaltam – fogalmazott Réka, aki beavató színházi foglalkozásokat is tartott egy-egy előadás kapcsán, és vezetett színjátszó kört fiataloknak. Elvégzett egy drámapedagógiai képzést, ami segítette ezt a munkát. A balettszínháznál folytatja e foglalkozásokat is, bevonva a táncosokat, előtérbe helyezve a mozgást. Drámatanárokkal, táncosokkal, koreográfusokkal szeretnének majd iskolákat fölkeresni – ez még egészen új kezdeményezés.