2013.02.27. 14:03
Jó munkahelyet nem csak Nyugat-Európában kínálnak
A hazai felmérések szerint a diplomások rövidebb, vagy hosszabb idő alatt, de találnak munkát. Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy szakmájukban tudnak elhelyezkedni.
A szakmai szervezetek, intézmények, s a piac gazdasági szereplői máig eltérően vélekednek arról, melyek azok a szakmák, melyekben szinte azonnal elhelyezkedhetnek a képzett álláskeresők. Az iskolák, kamarák közösen törekednek arra, hogy piacképes szakmák képzését támogassák, a hallgatókat azok választására ösztönözzék, például ösztöndíjjal.
A döntés azonban nem csak a diákoknak, az iskoláknak, a felnőttképzőknek is igen nehéz. Olykor-olykor ugyanis azok a képzések a legnépszerűbbek, melyekben a későbbiekben nehéz lesz elhelyezkedni, mert telített a piac, vagy éppen azért, mert várhatóan 2013 szeptemberétől már nem szerepel a támogatott képzések körében.
A TIT-nél is igyekeznek keresett szakmák képzését vállalni, hogy a hallgatók el tudjanak helyezkedni (Fotó: Lovász Lilla)
Kassai-Márkus Noémi, a TIT Fejér Megyei Egyesületének vezetője, valamint Rohovszky Rudolf, a TIT Szakközépiskola igazgatója hangsúlyozta, az olyan, eddig keresett és kedvelt képzések, mint a számviteli szakügyintéző, vagy a marketing és reklámügyintéző OKJ-s szakmák már csak augusztus végéig indíthatók. Vagyis az iskolák, felnőttképzők szintén választás előtt állnak. Arra kell törekedniük, hogy jó döntés hozzanak, s az ősztől is keresett szakmák képzését vállalják. Ebben a szegmensben azonban épp oly nagy a verseny, mint a munkaerő piacán - tették hozzá. De azért bizaodva jegyezték meg, az ősszel legalább annyi osztályt indítanának, mint az idei tanévben.
A 2011-2012-es adatok alapján a hiányszakmák top 10-es listáján már fele-fele arányban vannak a szellemi és fizikai munkakörök hazánkban. A fizikai munkakörök a szakmunkások, gépkezelők, a vendéglátóipari személyzet, sofőrök és technikusok, míg a szellemi foglalkozásokba a mérnök, értékesítő, könyvelő, pénzügyi szakember, informatikus, irodai asszisztens került be.
Egy európai felmérésből az is kiderült, hogy a magyar cégvezetők kétszer annyiszor jelölték meg a tapasztalat hiányát problémaként, mint máshol. Az ok abban keresendő, hogy például Nyugat-Európában nagyobb hangsúlyt helyeznek arra, hogy a fiataloknak már a munkaerőpiacra való kilépés előtt legyen szakmai tapasztalata. Nálunk leginkább a mérnöki képzésben figyelhető meg az intézmények, s a későbbi lehetséges munkáltatók összefogása annak érdekében, hogy ne csak jó elméleti szakemberek kerüljenek ki a munkaerő piacára friss diplomásként, hanem olyanok, akik szakmai tapasztalattal gazdagodtak a gyakornoki idő alatt - tudtuk meg.
Aki itthon szeretne elhelyezkedni, annak mérnöki vagy informatikusi végzettséggel nincs nehéz dolga, könyvelői, pénzügyi ismeretekkel is jók a kilátások, de az idegen nyelv ismerete elengedhetetlen. A szakemberek szerint nagy előny, ha valaki magabiztosan lép fel, s idegen nyelven is úgy kommunikál. Az sem lehet hátrány, ha valaki kevésbé magas presztízsű intézményben szerez diplomát. A pályakezdők figyelmét pedig arra is felhívták, Kelet-Európában jó állásokat találhatnak.