Közel-keleti konfliktus

23 órája

Libanonból újabb rakétazápor hullott Észak-Izraelre

Az izraeli–palesztin háború 320. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Mentőalakulatok tagjai egy izraeli légicsapásban megsemmisült autó roncsánál a dél-libanoni Szidónban 2024. augusztus 21-én. Sajtóhírek szerint az autóban Halil al-Makdah, a Palesztin Hatóságot vezető Fatah mozgalomhoz kötõdõ al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű szervezet egyik tagja utazott.

Forrás: MTI/EPA

Fotó: -

A rendőrökkel is összecsaptak tüntetők Chicago izraeli konzulátusánál

A rendőrökkel is összecsaptak tüntetők Chicago izraeli konzulátusánál, ahol több mint 50 palesztinpárti aktivistát vettek őrizetbe kedden este a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciója idején - közölték a hatóságok szerdán.

Larry Snelling, Chicago rendőrfőnöke sajtótájékoztatóján elmondta, hogy legkevesebb 55 ember került őrizetbe. Hozzátette, hogy a tüntetők azzal a szándékkal tűntek fel az izraeli külképviseletnél, hogy ott erőszakos és vandál cselekményeket kövessenek el, és hangsúlyozta, hogy a beavatkozás előtt a kivezényelt rohamrendőrök mindent elkövettek a feszültség csökkentése érdekében.

A rendőri vezető értékelése szerint a tüntetők veszélyt jelentettek a városra, és céljuk volt az összetűzés. Tagadta, hogy a rendőrség részéről indult volna az erőszakos cselekmények sora, és hangsúlyozta, embereik csak reagáltak a történtekre.

A rendőrfőnök a megmozdulás szervezőinek azon állításra reagált, hogy a tüntetőket a rendőri sorfal segítségével beszorították és nem hagyták távozni.

Hétfőn a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának helyszíne közelében 13 ember került őrizetbe az Izrael-ellenes tüntetők közül, akik megbontották a politikai esemény helyszíne, a United Center köré vont biztonsági kerítést. A tiltakozók az Izraelnek adott amerikai támogatás leállítását követelték, Joe Biden elnököt "népirtóként", Kamala Harris alelnököt, elnökjelöltet "gyilkosként" említették és felelősnek mondták Izraelnek a Gázai övezetben a Hamász ellen zajló katonai fellépéséért.

Chicago rendőrsége szerdán és csütörtökön további tüntetésekre számít.

A demokraták négynapos elnökjelölő konvenciója csütörtökön zárul, amikor Kamala Harris hivatalosan is elfogadja az elnökjelöltséget, amelyet augusztus elején előrehozott szavazáson nyert el a demokrata delegáltaktól.

Az izraeli hadsereg Dél-Libanonban megölte az irániak Ciszjordániában "terrort szervező" megbízottját

Az izraeli légierő célzott csapással megölte Dél-Libanonban szerdán az irániak megbízottját, aki pénzt és fegyvereket juttatott Ciszjordániába Izrael elleni terrortevékenységhez - jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője.

Közlése szerint a Sin Bet belbiztonsági szolgálat és az IDF katonai hírszerzése közös irányításával az izraeli légierő egyik vadászgépe légicsapást intézett a dél-libanoni Szidón térségében Khalil al-Makdah, a palesztinok mérsékeltnek tekintett Fatah pártjához tartozó Al-Aksza Mártírjainak Brigádja nevű fegyveres szervezet aktivistája ellen.

Khalil a Libanonban élő Munir al-Makdah testvére, aki a libanoni síita Hezbollah és az Iráni Forradalmi Gárda megbízásából terrortámadások létrehozásán dolgozik. Az IDF közleménye szerint mindketten az Iráni Forradalmi Gárda szolgálatában álltak, részt vettek terrorakciók vezénylésében, valamint pénzt és fegyvereket juttattak el Ciszjordániába.

Márciusban derült fény arra, hogy katonai eszközöket csempésztek Ciszjordániába olyan helyi csoportokhoz, amelyeket Khalil és Munir al-Makdah toborzott és irányított Libanonból.

Az Izraelbe küldött fegyverek mögött irániak álltak, Dzsavad Afari, a Forradalmi Gárda hírszerzőegységének vezetője, és Azhar Bakri, a 840-es egység parancsnoka, a Forradalmi Gárda alá tartozó Kudsz erők különleges műveleteinek vezetője - ismertette a szóvivő.

Az IDF és a Sin Bet az irániak ciszjordániai fegyvercsempészetének leleplezésén dolgozik, valamint az irániak toborozta terroristasejtek felderítésén és felszámolásán, mert ezek veszélyeztetik Izrael és polgárainak biztonságát - áll az izraeli hadsereg szóvivőjének közleményében.

Izrael és Washington másként értelmezi a Netanjahu–Blinken-találkozót

Az Egyesült Államok vitatta azt a jelentést, amely Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökre hivatkozva azt állította, hogy meggyőzhette Antony Blinken amerikai külügyminisztert arról, hogy Izraelnek csapatokat kell tartania a Gázai övezet és Egyiptom közötti határszakaszo – írja a Magyar Nemzet. 

NETANJAHU, Benjámin; BLINKEN, Antony
Az izraeli kormány sajtóirodájának képén Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök (j) Antony Blinken amerikai külügyminisztert fogadja Jeruzsálemben 2024. június 10-én
Fotó: Amos Ben Gershom / Forrás: MTI/EPA/Az izraeli kormány sajtóirodája

Antony Blinken amerikai külügyminiszter közel-keleti útja során igyekezett sürgetni a gázai tűzszüneti megállapodás közvetítésére irányuló erőfeszítéseket, de kedden úgy távozott a térségből, hogy az Izrael és a Hamász közötti megállapodás még mindig várat magára, írta a CNBC-re hivatkozva a lap. 

Blinken, valamint az egyiptomi és katari közvetítők egy amerikai „áthidaló javaslatba” vetették reményeiket, amelynek célja a tíz hónapja tartó háborúban a két fél közötti szakadék csökkentése, miután a múlt héten áttörés nélkül szüneteltek a tárgyalások. A megállapodásnak „az elkövetkező napokban létre kell jönnie, és mi mindent megteszünk, ennek érdekében” – mondta Blinken újságíróknak Dohában, mielőtt Washingtonba utazott volna.

Az Egyesült Államok nem fogadja el Gáza hosszú távú megszállását Izrael részéről

 – mondta Blinken.

Pontosabban, a megállapodás nagyon egyértelmű a Gázából való kivonulás (Izraeli Védelmi Erők) ütemtervét és helyszíneit illetően, és Izrael beleegyezett ebbe. Ennyit tudok tehát. Ez az, ami teljesen világos.
Ugyanakkor az Axios újságírójának X-bejegyzése szerint Netanjahu azt mondta, hogy Izrael nem vonja ki csapatait a Gáza és Egyiptom közötti Philadelphiai folyosóról, mivel az stratégiai katonai érték, és ezt Blinkennek is elmondta a hétfői izraeli találkozó során, írta a CNBC.

Netanjahu azt mondta, hogy talán sikerült meggyőznie az amerikai külügyminisztert a kérdésben

– tette hozzá az Axios.

A teljes cikkért kattintson ide

Libanonból újabb rakétazápor hullott Észak-Izraelre

Libanonból újabb rakétazápor hullott szerda reggel Észak-Izraelre, a Golán-fennsíkon egy izraeli civil megsebesült – jelentette a helyi mentőszolgálat.

Szerda reggel óta a Hezbollah libanoni síita mozgalom milíciája mintegy 135 rakétával és drónnal támadta Izraelt. Az izraeli hatóságok utasították a Golán-fennsíki Kacrin településen élőket, hogy maradjanak óvóhelyük közelében, és csak szükség esetén hagyják el otthonukat.

A Hezbollah mintegy ötven rakétát szinte egyszerre indított el a Golán-fennsík irányába, így közülük több átjutottt a vaskupola nevű izraeli légvédelmi rendszeren. Ezek közül néhány a Golán-fennsík legnagyobb, civilek lakta városában, Kacrinban csapódott be, tüzet okozva több épületben. Egy házát érő rakétatalálat miatt súlyosan megsebesült egy 30 év körüli férfi, de ki tudott menekülni a házból.

A libanoni határhoz közeli Galileában is több helyen légiriadó volt a határ túloldaláról Izrael légterébe behatoló rakéták, lövedékek miatt.

A támadássorozat előzménye, hogy izraeli vadászgépek kedden este mélyen, mintegy száz kilométerre behatoltak Libanon területe fölé, és támadták a Hezbollah fegyverraktárait, valamint az ország déli részén egy rakétával egy Hezbollah-fegyveres halálát okozták.

Katona egy izraeli légicsapásban megsemmisült autó roncsa előtt a dél-libanoni Szidónban 2024. augusztus 21-én
Fotó: Mohamed Zátari / Forrás:  MTI/AP

Videón a chicagói tüntetés

Amerikai zászlót égettek az Izrael-ellenes tüntetők Chicagóban (videó)

Rendbontások kísérik a Demokrata Nemzeti Konvenciót (DNC) Chicagóban. Az esemény második napján a város izraeli konzulátusánál csaptak össze a rendfenntartókkal az Izrael-ellenes tüntetők – adta hírül a Magyar Nemzet Fox News amerikai televíziós hálózat információi alapján. A tüntetők egy amerikai zászlót is elégettek.

A demonstrálók szabad Palesztinát követeltek és palesztin zászlókat lengettek. A rendőrök azonban rövid idő után visszaszorították őket, több résztvevőt pedig őrizetbe vettek. A nap folyamán Izrael támogatói, köztük a Gázai övezetbe hurcolt túszok néhány rokona, egy a konzulátus közelében található művészeti installációnál gyűltek össze, hogy Izrael további segítésére kérjék az Egyesült Államok kormányát és a túszok szabadon engedését sürgessék – írja a New York Post amerikai napilap. A DNC első estéjén tartott beszédében Joe Biden amerikai elnök az Izrael-ellenes tüntetőknek adott igazat.

A keddi eseményekről itt olvashat:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában