2023.08.06. 12:00
Az eső sem zavarta a mezőkomáromiakat a „bulizásban”
Vészjóslóan gyülekeztek a felhők a település felett – bár az égi áldás végül megérkezett, de ezt sem szegte kedvét a mezőkomáromiaknak, akik mindezek ellenére felhőtlen hangulatban ünnepelték a falunapot.
Az egyéb sztárvendégek mellett, helyi csoportok, köztük a Sió-menti Nyugdíjas Klub is színpadra lépett a falunapon.
Fotó: Nagy Norbert
„Az időjárási előrejelzések ellenére is megtartjuk a rendezvényt, a színpad fedett, a nagy sátor áll. Gumicsizmával és esőkabáttal, esernyővel készüljenek, várunk mindenkit sok szeretettel!" – állt a szombat délutáni felhívásban. A falu apraja-nagyja pedig hallgatott a hívó szóra. A falunapi vidámságot a Kalap Jakab gyerekkoncertje nyitotta meg, amit Köő Péter polgármesteri köszöntője követett.
Akik kijöttek nem bánták, ugyanis a színvonalas műsorokok – helyi óvodások produkciója, Sió-menti Nyugdíjas Klub műsora, valamint Királyvári Zsuzsanna, művésznevén Suzy és a Jeratel Hastáncstúdió lélegzetelállító előadása – gondoskodtak a fergeteges hangulatról. És ha mindez nem lett volna elég, a tombola-sorsoláson legszerencsésebbek értékes nyereményekkel térhettek haza. Fődíjként az önkormányzat egy hízott sertést, míg a második helyzetnek egy bárányt ajánlott fel. A harmadik legszerencsésebb tombolatulajdonos egy helyi ügyes kezű lakos, Reisz Márta által készített grillázs tortát vihette haza.