2 órája
Mintegy 200 résztvevővel tartottak munkáltatói fórumsorozatot Fejér vármegyében
Munkáltató Fórumon vehettek részt a Fejér vármegyében székhellyel vagy telephellyel rendelkező munkáltatók. A fórumon szó volt a munkaerőpiacról, a hazai és uniós forrásokról és különböző projektekről.
Mintegy kétszáz fő vett részt a munkáltatói fórumon
Fotó: Fejér Vármegyei Kormányhivatal
Munkáltatói Fórum-sorozatot tartott a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a vármegyében május 14–június 25. között. A fórumon a vármegyében székhellyel vagy telephellyel rendelkező munkáltatók vettek részt.
A Munkáltatói Fórumok aktualitását a folyamatosan változó munkaerőpiac, az ezzel összefüggő munkáltatói elvárások adták. Az eseménysorozat célja az volt, hogy a fórumokon a foglalkoztatók átfogó képet kapjanak Fejér vármegye, valamint az adott járás munkaerőpiaci helyzetéről, valamint az aktuálisan igénybe vehető hazai és uniós forrásból biztosított támogatások köréről, és nem utolsó sorban különböző projektekről.
A fórum célkitűzései között szerepelt az is, hogy információt nyújtson a foglalkoztatási osztályok által a foglalkoztatóknak kínált, ingyenesen igénybe vehető szolgáltatásokról.
Az uniós programok iránt fokozott érdeklődés mutatkozott, hiszen a rendelkezésre álló források által széleskörű támogatási programelemeket vehetnek igénybe a foglalkoztatók, emellett a programok célcsoportja is széles spektrumban mozog. A projektek vissza nem térítendő európai uniós forrásból valósulnak meg. A fórumsorozaton vármegyei szinten közel kétszáz munkáltató vett részt – számolt be az eseményről közösségi oldalán a Fejér Vármegyei Kormányhivatal.