2022.03.25. 09:00
Bemutatták a Fehérvár katonái az államalapítástól napjainkig című alkotást
Bemutatták a Székesfehérvár kötelékébe tartozó kiemelkedő katonai személyekről, Váczi Márk történész kutatásai alapján készült filmet csütörtökön. A Fehérvár katonái az államalapítástól napjainkig című alkotás elsődleges célja az ismeretterjesztés.
Váczi Márk (b) történész kutatásai alapján készült a film
Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
A Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület kezdeményezésére készült el a film, amely a kiemelkedő katonai személyek tetteinek bemutatása mellett felvonultatja a tiszteletükre állított és emléküket őrző városi szobrokat, domborműveket, emlékműveket és emléktáblákat is. A film ünnepélyes bemutatóját Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője nyitotta meg a Fehérvári Civil Központban. – Fontos pillanat az, hogy ez a film elkészülhetett Fehérváron, ami katonaváros! Büszkék vagyunk a katonáinkra, és büszkék vagyunk arra a sok-sok évszázadra, amit mögöttünk tudhatunk – fogalmazott Vargha Tamás. Szent Istvántól egészen napjainkig foglalja össze a katonai szereplőket a film, éppen ezért a Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület célja, hogy az alkotás közkinccsé váljon, és eljusson valamennyi fehérvári középiskolába, ahol ismeretterjesztőként épülhet be a tanórákba.
Frissen Fejérből
- Különleges kiállítás érkezett Székesfehérvárra
- Nyáron is kellemes élményt nyújt a Barátság mozi
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron