A szőlőőrzés hagyományai, szereplői Móron

Csőszlegények  járták a szőlőhegyeket

Móron a nagyobb szőlőhegyeken kettő, a kisebbeken egy, tavasztól őszig felfogadott szőlőcsősz (Bergmeister) őrizetére bízták a szőlőket. A szőlőhegyek életét a régi századfordulótól kezdve három hegyközség irányította, élükön a hegybíróval (Bergrichter). A hegyközségek vezetősége és tagsága minden év márciusában a községházán tartott gyűlésen választotta meg a szőlőcsőszöket. Idősebb, nős férfiak jelentkeztek szőlőcsősznek. A tavasztól őszig szolgáltaban álló szőlőcsőszök mellé a szőlőérés időszakára 18-21 év körüli, nőtlen csőszlegényeket (Hirtenbube) vett fel a hegyközség Szolgálatba lépésüknek nem volt pontos határnapja: akkor vonultak ki a hegyre, amikor augusztus második felében a szőlő már érni kezdett. Minden szőlőhegyre két csőszlegényt osztottak be. A csőszlegény szeretője barátnőivel együtt a legény szolgálatba lépésének napjára fenyőágakból, zöld szőlőhajtásokból, szőlőlevelekből, őszirózsából egy kb. 60 cm átmérőjű koszorút (Hirtenkranz) készített. A koszorúra széles, piros, kék selyemszalagokat, lelógó maslit kötött. Ebédre tyúkhúslevest főzött, rántott húst, süteményt sütött. A koszorút és az ételt a szolgálatba lépés napjának reggelén a csőszlegény és szeretője ünnepi viseletbe öltözve vitték ki, barátaik, barátnőik kíséretében a hegyre, a csőszkunyhóhoz (Hütte). Három-négy méter magas póznára kötötték a koszorút, majd a póznát a kunyhó mellé a földbe ásták. A felállított csőszpózna az egész hegy számára jelezte, hogy a csőszlegények elkezdték a szőlőőrzést. Szőlővel, almával, körtével a kunyhót is feldíszítették, majd a csősszel és a jelenlevő barátokkal, barátnőkkel együtt elfogyasztották az ebédet, ittak, énekeltek. Arra is volt példa, hogy valamelyik legény harmonikázott, s a jelenlévők a kunyhó előtt táncoltak. A csőszlegények ezen a napon ünnepi ruhát: fekete finomposztó kabátot, csizmanadrágot, csizmát, fehér inget, darutollas kalapot (Kranefederhut) viseltek. A csőszlegények kezükben hatalmi jelvényüket, a csőszfokost (Hirtenhackl) tartották. Ez leggyakrabban félkör vagy félhold alakú, vésett díszítésű kovácsoltvas balta. Legtöbbször 70-90 cm hosszú keményfa nyelét is faragott virágornamentika borítja. Nyelének alsó végéhez hosszú, széles bőrszíjat kötnek. Ez igen díszes szíjgyártó munka: különböző színű bőrökből készült rátétes díszítéssel, cifra rézgombokkal kiverve. A csőszlegények e szíj segítségével karjukon, vállukon lógatták a fokost.
Móron a csőszfokos a csőszlegények felszerelése, a csősznél (Bergmeister) csak görbe bot (Stock) volt. A csőszök és csőszlegények viseletét jól szemléleti egy 20. század eleji fénykép, amelyre 1980-ban bukkantam Móron. A képen középen az idősebb csősz (Bergmeister) ül, kezében görbe bottal. A jobb oldalon álló csőszlegényt ünnepi viseletben, teljes felszerelésével láthatjuk: darutollas kalapban, bal kezében szép csőszfokossal, jobb kezében pisztollyal (Revolver). A bal oldalon álló legény egyik kezében pisztolyt, másik kezében cigarettát tart. Felszerelésükből csupán az ökörszarvból készült kürt és a távcső (Gucker) hiányzik. 
A csőszfokosok a félkör vagy félhold alakú formához tartoznak. Mivel ez a forma a legelterjedtebb, a legrégibb évszámos példányunk (1837) is ehhez a formához tartozik, ezért valószínű, hogy ezt a formát hozták magukkal eredeti lakóhelyükről a Mórra és Pusztavámra települt németek. 
A szőlőcsőszök áprilistól a szüret végéig, a csőszlegények augusztustól a szüret végéig éjjel-nappal a hegyen tartózkodtak, a csőszkunyhóban laktak. Legfontosabb feladatuk volt a rájuk bízott szőlőterület védelme az emberi és állati kártevőktől. A hegyen járás közben ökörszarvból készült kürttel jeleztek egymásnak. Gyakran kürt- vagy sípjellel hívták is egymást, két hegy határán összejöttek, és beszélgettek. Kürtjellel figyelmeztették egymást abban az esetben is, ha a szőlőhegyre idegen, illetéktelen személy érkezett. Szőlőéréskor éjjel is járták a hegyet, ilyenkor felváltva aludtak. Egyik csősz vagy csőszlegény minden délben harangozott a kecskehegyi Orbán-kápolnában. A szombat déli harangszóval a heti szőlőmunkák végét is jelezték. Szombaton délben a szőlőhegyi dűlők végén lévő sorompókat leengedték, hétfő reggelig senki nem tartózkodhatott a szőlőhegyen. Augusztus 20-a után a szőlőhegyet lezárták, a csőszökön kívül szinte senki nem mehetett be a szőlőbe.
A csőszök kötelessége volt a nyári zivatarok után a szőlőhegyi utakat, dűlőket megjavítani, hogy azokon a szőlőtulajdonosok kocsival közlekedhessenek. Feladataikhoz tartozott a dűlőkaszálás is. A dűlők szélén kaszált széna a csőszőké lett. Szüretkor a csőszök és a csőszlegények egy üveg bort és egy kis borravalót kaptak minden szőlőtulajdonostól. Ezt rendszerint akkor kapták meg, amikor a vidám szüretelőket pisztoly- vagy puskadurrogtatásal jól megijesztették.
Szüret után a móri csőszök és csőszlegények megbizatása lejárt. A szőlőőrzés időszakának végét a csőszlegények a Stéger-, Stoffer- vagy Turiák-vendéglőben megrendezett csőszbállal (Hirtenball) ünnepelték meg. Ezen rajtuk kívül szeretőjük, barátaik is részt vettek. A csőszbálon a móri fúvózenekar (Blechmusik) muzsikájára járták a különféle táncokat: a schmiedet, a trálilit, a valcert, a párnatáncot (Polstertanz), az öregasszonyok táncát (Altweibertanz) és a csárdást. Móron utoljára 1935-ben fogadtak fel csőszlegényeket, az utolsó csőszbált is ebben az évben rendezték. A csőszbáltól függetlenül minden évben tartottak szüreti felvonulást, szüreti bált is. A szőlőőrzésnek Mórról bemutatott rendszerét alkalmazták az első világháború előtt a pusztavámi szőlőhegyeken is.
   Alsó-Ausztriában a szőlőőrzésnek ez a rendszere, a szócsaláddal, a tárgyakkal együtt ma is él. Móron és Pusztavámon ez eredeti lakóhelyükről magukkal hozott rendszer, amely származási helyükre is rávilágít.

Csókakőn is meggyökeresedett

A Móri borvidék magyar községei közül a szőlőőrzésnek itt bemutatott  rendszerét egyedül Csókakő vette át. Magyarázhatjuk ezt azzal, hogy a mórral szomszédos Csókakőn, a jó fekvésű szőlőhegyeken számos móri gazda szerzett szőlőbirtokot. Csókakő szőlőőrzését az 1902-ben keletkezett hegyközségi szabályzat és saját helyszíni gyűjtése alapján Gelencsér József így foglalta össze: „A hegyőr, másként a csősz egész évben felügyelt a hegyközség helyzetére. Nyugalmi időszakban is járta, figyelte a területet… Mivel munkaideje nem napkeltétől napnyugtáig, hanem csak 8 órán át tartott – azon túl saját gazdaságát látta el –, javadalmazása ennek megfelelően, az akkori napszámbér 70-80 %-ában történt. A források, kutak tisztításában, az időjárás, a használat következtében megrongálódott utak, vizesárok helyreállításában személyesen közreműködött… A hegyőrnek katonaviselt, fegyverhez értő férfinak kellett lenni, aki a szőlőpásztoroknak tudott parancsolni. Ez utóbbiakat ugyanis a szőlőéréstől, augusztus 1-től a szüretig, Terézia napig (október 15.) fogadta fel a csősz, mikorra az uralkodó szőlőfajta, az ezerjó beérett, de esetenként a szüret befejeztéig, Mindszentekig (november 1.) szolgáltak. Az 5-6 szőlőpásztor külön-külön, egy-egy határrészt járt, éjjel-nappali szolgálattal (fegyverrel) vigyázott a termésre. Kiemelt bért, másfélszeres napszámot kapott… Pihenni csak pár órát tudott a pásztorkunyhóban, mikor gyanús mozgást nem észlelt… a hegyőr marhaszarvból készült tülökkel adott neki jelzéseket, utasításokat.”