2018.05.06. 21:02
Cowbells-diadal a First Fielden
22 pontos vereséget szenvedett a Fehérvár Enthroners amerikaifutball-csapata a Budapest Cowbells ellen a HFL 4. fordulójában.
Bakonyvári Patrik (10) a fehérváriak legjobbja volt
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Fehérvár Enthroners– Budapest Cowbells 12–34
Nagy melegben került sor a bajnokok csatájára, amikor a Divízió 1-es aranyérmes Koronázók a HFL-címvédő titulust viselő Kolomposokat fogadták. A Cowbells meglepő vereséget szenvedett a Wolves ellen a legutóbbi fordulóban, míg az Enthroners Dunaújvárosban szerezte meg hőn áhított első győzelmét. Váry Tamás hiányában Czirók Márton irányította a fővárosiakat, ami jó húzásnak bizonyult, hiszen az első támadássorozatból Roják Richárd touchdownt vitt be, a sikeres extrával pedig meglógtak a vendégek, 0–7.
A hazaiak támadásban nem, védekezésben annál inkább felvették a versenyt a látogatókkal. Az Enthroners futójátéka nem vezetett célra, majd jött Zax Norbert elfutása, amit a Németh Márton által összehozott interception előzött meg, 0–13. A második félidőben sem remekeltek a támadók, ami miatt viszonylag sok puntot láthattak a nézők. A Fehérvár továbbra is a futók gyorsaságában bízott, de ahelyett, hogy közelebb lopództak volna, a budapestiek értek el újabb pontokat. Zax és Czirók volt újfent a két főszereplő, amikor előbbi 54 yardos touchdownnal növelte saját, és csapata egységeinek számát. Ráadásként Zax egy kétpontos kísérletet is remekül teljesített, így már 0–21 állt az eredményjelzőn.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/01a4MVR8Oq0xtK3vsWMBNHb2UvQtdC_mjqIaaYfxDiw/fill/5760/3840/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxN2EzYWFlM2IwNDQxNDRhNTg4YzI0N2Q1OGZhM2Y0.jpg)
Fotós: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Az utolsó negyedre aztán felpörögtek az események: a hazaiak egyik legjobbja, Bakonyvári Patrik hatpontosa hozta vissza a reményeket, amit megelőzően Erős Márk és az elkapásba belesérülő Eric Steff es harcolt ki kedvező pozíciót, 6–21. Takács Bence megállíthatatlannak bizonyult percekkel később, tovább növelve a Cowbells előnyét, 6–28. Bakonyvári Patrik emelkedett a legmagasabbra az Erős által a sarokba bedobott labdára, aki megszerezte saját maga, és csapata második TD-jét, 12–28. A csereként pályára lépő Váry Tamás hozta kihagyhatatlan helyzetbe a triplázni tudó Zaxot, aki így beállította a 12–34-es végeredményt. A hazai csapatból a két touchdownnal záró Bakonyvári Patrik mellett Novakov Dávid 103 yardos futóteljesítménye is említésre méltó. Az MVP Takács Bence lett.