Sipos Árpád világbajnoki ezüstérmes teqballjátékosként is két lábbal jár a földön

2013-ban indult útjára a magyar fejlesztésű teqball, amelynek népszerűsége azóta is töretlen. Az alapítók meghódítanák vele a világot, és akár olimpiai sportág is válhat belőle. Sipos Árpád három éve ismerkedett meg a sportággal, amikor a felcsúti Puskás Akadémia szert tett egy teqball-asztalra. A 42 esztendős sportoló a lábteniszezők táborában már korábban hírnevet szerzett, leginkább a 2015-ös Eb-bronzéremnek köszönhetően. Továbbra is vallja, hogy a tengó remek kiegészítő sport.

Milyen labdarúgómúlttal rendelkezik?

– Fociztam Szentesen, majd Szegeden a Tanárképző Főiskolán, onnan kerültem Bicskére, utána pedig Felcsútra.

Hogyan lett teqballjátékos?

– Megtetszett a játék, aki lábteniszezik, annak talán könnyebb elsajátítani a sportág szabályait. A 2017-es budapesti világkupára készülődve a magyar kvalifikációs bajnokság óriási mérföldkövet jelentett. Erre már a szakértők is azt mondták, hogy magas színvonalú verseny volt. Addig nem ismerte a szélesebb közönség, csupán annyit érzékeltek belőle, a játékosok átteszik a labdát az asztal egyik oldaláról a másikra. Ezután jöttek be a látványosabb elemek, flikk-flakkok – magasabbra emelt láb, oldalirányból meglőtt labdák, illetve már alkalmaztak ejtéseket, pörgetéseket. A montenegróiak a legutóbbi vb-n már fejelésben is teljesen új csúsztatásokat használtak, amelyeket nehéz visszaadni, sokszor kellemetlenebb, mint egy lábbal elvégzett lövés. Biztos, hogy lesznek még új technikák, de aki küzdősportot űzött, és lazább izomzatú, annak a felső szervák nem okoznak gondot majd. Rengeteget, naponta több órát kell gyakorolni, hogy messziről is pontosan eltaláljuk a kanyarodó asztalt. Ráadásul ott van a plexi is középen, ami azért eléggé zavaró tud lenni.

Mennyire sikerült megszerettetni ezt a sportágat az akadémián a fiatalokkal?

– A teqball a finom-érzéket nagyon fejleszti, ezért még a kollégium vezetése is beszállt, a gyerekek is megkedvelték. Nálunk viszonylag kicsi a hely, de a vacsorák után a pingponghoz hasonlóan hatalmas forgócsatákat vívtunk. Úgy vélem inkább ezzel foglalkozzanak, mint a telefonok nyomogatásával!

Mitől lesz valaki jó játékos?

– Rendszeresen kell játszani. Aki arra a szintre szeretne eljutni, hogy egy nagy versenyen Magyarországot képviselje, annak minimum napi négy-öt órát kell edzenie. Sokaknak fogalmuk sincs arról, hogy mennyi munka van ebben a sportban – ezt én sem gondoltam volna korábban. Nagyon fontos a labdabiztonság, mert nem elég nagyot „ütni”, mivel ezeket az idő előrehaladtával egyre inkább semlegesítik, sőt, vissza is támadnak belőle. Egy-egy viadalon derül ki igazán, hogy mennyire labdabiztos valaki. Mi, versenyzők úgy látjuk, hogy a szélesebb tömegek még nem ismerik igazán el ezt a sportágat. Ennek oka elsősorban, hogy kevés meccset látnak. Sokan nem is tudják, hogy milyen technikák vannak: hogy váltott lábbal kell odavinni a labdát az asztalhoz, kétszer egymás után nem lehet támadni azonos testrésszel – azaz, aki például jobblábas, az nem lőhet még egyszer ugyanazzal a lábbal.

Azért egy vb-ezüst jó visszajelzést is adhat az ön számára!

– Túlságosan sok előnyöm nem származik belőle. Szeretem csinálni, de az érmek, serlegek ellenére ugyanolyan ember maradtam, mint korábban voltam. Mi, akik komolyabb teqballos eredményeket értünk el, nem soroljuk magunkat olyan sztárok közé, mint mondjuk a labdarúgók.