2019.04.10. 22:25
Erős mezőnyben pazar eredmény
A Székesfehérvári Curling Egylet Szinkronkorcsolya Szakosztálya magas szintű évzáró gálával búcsúzott a sikeres szezontól.
A szép eredmények mellett tapasztalatot is szereztek Fotó: egyesület
Augusztusban kezdődött az a kemény munka, amely a téli hónapokon átívelve egészen a tavasz megérkezésééig számos fehérvári sikerben öltött testet. Városunk szinkronkorisai, legyen szó rutinosabb versenyzőkről vagy szárnyaikat bontogató kicsikről, versenyről versenyre látványos fejlődésen mentek keresztül, ami rendkívül pozitív előjel a jövő évi megmérettetésekre készülve.
Mi sem bizonyítja ezt a fejlődést jobban, mint a szezonzáró, jihlavai tornán elért pontszámok, amelyek a szezonbeli legmagasabbak voltak. A Csehországban zajló megmérettetésen két csapattal, a basic novice kategóriában induló Pingvinnel, és a mixed age kategóriában rajthoz álló Black Rose-zal egyaránt a negyedik helyet sikerült elcsípni. Bayer-Siági Nóra vezetőedző is az elégedettség hangján szólalt meg az igen kiélezett, nemzetközi mezőnyben elért szép eredmények után:
– Azt, hogy milyen szoros volt a verseny, jól mutatja, hogy mindkét kategóriában az aranyérmes egység és csapataink között egy ponton belüli volt a különbség, azaz századpontok döntöttek a helyezésekről. Nagyon elégedett vagyok a lányok teljesítményével, ugyanis Jihlavában érték el a legmagasabb pontokat az egész évad során, így a záróversennyel valóban feltették a koronát a szezonra – mondta.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/6ah8jK7VZ7GC8FoCvagWDVCXAQOA2pME71Z2OEZLRZQ/fill/1470/970/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxYjdiZWZlMmQ0NTQ5Zjc5Y2MyNGVjNzJjNmNkYWFk.jpg)
Fotó: egyesület
A cseh túra után is szerepelt azonban még egy fontos esemény a szinkronkorisok naptárában, ugyanis hagyományos évzáró gálájukon búcsúztak az elmúlt szezontól. Az előkészítőben pallérozódó öt-nyolc évesektől egészen a felnőttcsapatig mindenki hazai közönség előtt szerepelhetett, az egyesület közel száz növendéke lépett jégre.
– Nagyon jó hangulatú és színvonalas gála volt, mindenki felszabadultan tudott teljesíteni. Mindegyik programról azt mondhatom, hogy az egyik legjobb volt a szezonban – zárta Bayer-Siági Nóra, aki a többi edzővel együtt már a jövő évi, díjnyertes kűrök kidolgozásán töri a fejét.