2019.06.07. 22:34
Szezonzárásként rangos röpitorna
A röplabda szerelmesei sem unatkozhatnak szombaton, ugyanis immár harmadik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre SC az Alba Regia Senior Röplabda Gálát a Felsővárosi Általános Iskolában, lezárva ezzel az idei röplabdaszezont.
Nem felejtettek el röplabdázni, meg is mutatják Fotó: FEOL
Idén a kétszeres címvédő Magyar Senior Röplabda-válogatott mellett a MÁV Előre SC 2016 és a Dág KSE csapatai játszanak körmérkőzéseket az elsőségért. A nyitómeccsen a Senior Válogatott a fehérváriak ellen lép pályára, a folytatásban parketten maradnak az „öregek” és a Dág KSE-vel csatáznak, majd a zárótalálkozón a házigazdákkal mérik össze tudásukat a dágiak. A mérkőzések két nyert szettig fognak tartani.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/X_z5uaXNcHsxmSZ6SoWx6g9iqIknQWBgV6vr6yD0PlM/fill/1470/1190/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdiZTk1NjJiNGZhNTRjODI5NWI1ZTJkOTZmZGIwMjg4.jpg)
A magyar válogatott együttesét Schildkraut Krisztián, Király Zsolt, Gulyás Ferenc, Gazsi Péter (a MÁV Előre utánpótlás edzője), Botyánszki János, dr. Kun László, valamint Soós István erősíti. A MÁV Előre csapatában pedig azok játszanak, akik 2016-ban feljutottak az NB I-be.
A Senior Válogatott számára a torna főpróbát jelent a nyáron megrendezendő világbajnokság előtt.