2020.08.13. 20:38
A sűrű programban új bringás is teker
Minden héten háború – lehetne akár a jelmondatuk a Fehérvár Cycling Team országúti kerékpárosainak. A női csapat sorozatban versenyez, s új taggal bővült.
Péteri Niké (elöl), Temela Eszter (balra) és Szabó Adrienn (középen, hátul) is aktív volt az utóbbi versenyeken Fotó: kanyarfoto
Az elmúlt hetekben Szlovákia állandó vendégei voltak a Fehérvár Cycling Team országúti kerékpárosai. A Szlovák Kupa újabb fordulóin pattantak nyeregbe a bringás hölgyek, akik között ott volt az FCT új igazolása, Borissza Johanna is. A 23 éves kerékpáros a BVSC pályaversenyzője, aki ebben az időszakban a fehérváriakkal teker.
A 10 kilométeres garamszentkereszti időfutamon végül Péteri Niké szerepelt a legjobban, a 6. legjobb időt hajtotta a nagylócsai pályán, Borissza Johanna időfutam kerékpár nélkül szerezte meg a 14. helyet, őt követte Szabó Adrienn tizenötödikként, míg Temela Eszter a 23. lett. Egy nappal később egy 65 kilométeres mezőnyverseny szerepelt a programban. Az elmúlt évekkel ellentétben senki sem tudott megszökni, így sprintre érkezett a mezőny a végső 700 méteres meredek befutóra. Szabó Adriennt csak az olimpikon Janka Keseg Stevkova tudta legyőzni, így a második lett, míg Borissza Johanna a 4. helyen érkezett meg a sprinten. Temela Eszter a 21., Péteri Niké a 27. helyen ért célba.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/-GVSbxc9Uv5LNZnWinLy6umSvQamhdseyAnVefCi3kw/fill/960/640/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdjODk1NmEzOTM0NDRmYjRhOGI2M2JkZTNjNjcxZWZm.jpg)
Garamtolmácson aztán egy kritériumot, majd egy mezőnyversenyt kellett teljesíteniük a fehérvári kerekeseknek ugyancsak a Szlovák Kupa keretein belül. A kritériumon Szabó Adrienn szerepelt a legjobban, két pontot is szerzett, mellyel 7. lett a végelszámolásnál. A mezőnyversenyen is Szabó Adrienn brillírozott, a 6. helyen ért be a mezőnyhajrán, Temela Eszter pedig a 8. pozícióban végzett.
Mindeközben a Brigetio országúti mezőnyversenyen Bordás Eszter a Master3-as nők viadalát nyerte meg. Hermann Róbert a Master2-es férfiak versenyében lett 6., míg Zádori Sándor ugyanebben a kategóriában a 19. helyen ért célba.