2021.05.30. 21:09
Felülvizsgálat és sztrájk
A Rally2 mezőnye két hétvégén van túl, de a harmadik verseny elmarad. Az indulók sztrájkot hirdettek a Salgó Rallyra, miközben a Szakági Bizottság vizsgálatot indított az Ózd Rallyn történtek miatt.
Fogarasiék sem indulnak a Salgó Rallyn
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Fejér megyei szempontból jól alakult az első két forduló a Rally2 kategóriában, hiszen a móri születésű ifj. Fogarasi Attila Toloczkó Péter oldalán kétszer nyert. A legutóbbin, az Ózd Rallyn azonban kellemetlen helyzetbe kerültek, hiszen a szervezők kommunikációja szerint az utolsó gyorsasági szakaszt az ő visszajelzéseik alapján ítélték etapnak (vagyis gyakorlatilag a mezőny végiggurult a pályán az adott közlekedési szabályokat betartva). Mint később kiderült, ilyenről szó sem volt, ők versenytempóban elindultak a pályán, de a mezőny már nem.
Több mint 100 versenyző írta alá azt a közleményt, amelyben kifejtik, hogy az elmúlt évek vélelmezett szervezésbeli hiányosságaikból és problémáiból elegük lett.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/2gwS1kPAiT9Yy0DRww_i8F-Mn1HE-8ffuuaCEClcaLo/fill/2560/1713/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YyMDYwZGQ4YTVhNTQwOTE4ZTcxMjZkMjI2OWM2YWM3.jpg)
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A Szakági Bizottság is reagált az első petícióra, abban közös tárgyalásra hívták a versenyzőket. Úgy tudjuk, erre egyelőre nem került még sor, a felszólaló pilóták és navigátorok a nyilvánosság előtt szeretnének válaszokat kapni kérdéseikre, kéréseikre; céljuk többek között a kölcsönös tisztelet betartása. Közben a Szakági Bizottság vizsgálatot indított az Ózd Rallyn történtek miatt.
Ami biztos, hogy a Salgó Rally szervezői bejelentették, hogy mivel mindenki visszamondta a nevezést, a Rally2 versenyét tötölték a most hétvégi programból.
Frissen Fejérből
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Elképesztő összeggel károsítottak meg egy dunaújvárosi férfit
- Ítélkezési szünetet tartanak a bíróságok
- Ismét járható az út Székesfehérváron