Két évtized FKC után Szabó-Májer Krisztina Budaörsön folytatja pályafutását

– Nem ma volt, 2002-ben kezdtem el kézilabdázni, először nem igazán szerettem volna, de egy velem egykorú barátom is a Verseci útra járt tréningekre, én is kedvet kaptam hozzá. Az elején nem ment minden egyszerűen, ugyanis mindkét kézzel játszottam, és nem igazán tudtam, hogy melyiket is használjam, de szerencsémre az edzőim, Kocsis Ica és Csenkiné Zsuzsa azt gyakoroltatták, hogy a bal kezemet használjam. Édesapám, Májer László szintén kétbalkezes – persze nem a szó rossz értelmében –, ő is mindkét kezét használja. De ő inkább a lábával volt tehetséges, ismert alakja a megyei labdarúgásnak. Anyukám, Szabó Éva sokáig kézilabdázott, természetesen ő is Fehérváron kezdte pályafutását, beállósként szerepelt, 1993-ban feljutottak az NB I.-be. Testvérem szintén kézilabdázik a mai napig. A férjem, Szabó András korábbi jégkorongos, aki szóhoz jutott az első osztályban, a Volán farmcsapatában szerepelt a hazai bajnokságban. Nagyon sportos család vagyunk, úgy gondolom – mondja Szabó-Májer Krisztina, azaz Kiki.

Amikor az első sikereiről érdeklődöm, a serdülő időszakot, az akkori kupákat, valamint az országos serdülő bajnokságot említi, rendszerint kiemelkedő eredményt értek el.

– Azt érzem a legnagyobb sikernek az utánpótlásban – bár lehet, volt más, hasonló diadal is, de az emlékek kopnak –, amikor a Rezsnyák Csaba bácsi által vezetett ificsapattal megvertük a Győrt. Voltam junior válogatott és sikerült a világbajnokságra is kijutnom, megtisztelő és felemelő érzés volt hallani a himnuszt és felhúzni a címeres mezt. Az eseményt 2014-ben rendezték Horvátországban, nem léptünk dobogóra, a középmezőny legelején zártunk.

Az első NB I.-es meccsét a Vác ellen vívta, az első élvonalbeli gólt pedig a Veszprém ellen szerezte, idegenben.

– Mindig jól éreztem magam Fehérváron, jó volt a kapcsolatom az anyaegyesületemben mindenkivel, a legjobban Boldizsár Biankával szerettem játszani, remek labdákat adott mindig a szélre. A legutóbbi szezonban a csapatunk teljesítménye nagyon ingadozó volt, egyszer lent, egyszer fent. Képesek voltunk bravúrra, de gyakran előfordult, amikor egyértelműen nyernünk kellett volna, nem sikerült. Nem tudtunk stabil szintet hozni, ez volt a legnagyobb gond. A saját játékomat pozitívan ítélem meg, szülés után tértem vissza, sokat köszönhetek Horváth Hajnalkának, a baba megszületése után, mielőtt ismét játékra jelentkeztem, három és fél hónapot náluk töltöttem, felkészítettek a visszatérésre. Deli Rita vezetőedző segített, hogy a labdát is újból megismerjem, az őt a kispadon váltó Józsa Krisztián pedig az erőnlétemet hozta vissza. Jól éreztem magam a pályán, úgy érzem, tudtam is segíteni a csapatnak.

A közelmúltban írt alá a Pest megyei újonchoz.

– Volt más ajánlatom is, Budaörs családias, baráti hangulatú klub, tele ambíciókkal, jó játékosokkal. Az egykori sokszoros válogatott kézilabdázó, Buday Dániel a szakvezető, úgy gondolom, van még bennem, tudok fejlődni és tanulni. Most, hogy már családom van, azt is szem előtt kellett tartanom, hogy nem szeretnék az ország legtávolabbi pontjára költözni. Maradunk Fehérváron, a férjem a koronázóvárosban dolgozik. A csapattal a cél a bennmaradás, de szeretnénk minél jobb helyezést elérni, ezért fogunk dolgozni. Lesz számomra ismerős arc az öltözőben, Sipeki Flórával és Hajduch Csengével már voltunk csapattársak az Albánál.