2023.09.19. 19:25
Kinevezték a Dunaújváros új vezetőedzőjét
A Mihók Attila távozásával megüresedett dunaújvárosi kispadot Vad Lajos foglalja majd el.
Vad Lajos (jobbra) már dolgozott Dunaújvárosban
Forrás: Zsedrovits Enikő / DH
Mihók Attila kinevezése óta váratott magára még egy információ, vagyis, hogy ki lesz a válogatotthoz távozó vezetőedző útodja. Nos, kedd délután erre is fény derült, a kérdést pedig házon belül oldják meg, ugyanis a korábban másodedzőként Mihók munkáját segítő Vad Lajos lesz a DFVE új vezetőedzője.
– Derült égből villámcsapásként ért a felkérés, de óriási megtiszteltetés egy európai szinten is híres csapattal dolgozni, nagy várakozással tekintek a feladat elé. Az elsődleges cél, hogy a tehetséges helyi fiatalokat beépítsük a stabil válogatottak mellé, hosszú távra tervezünk, az ő szerepük meghatározó lesz a következő tíz évben is. Mindig nyerni szeretnénk, de reálisnak kell lenünk, ahhoz is nagy szerencse kell, hogy megközelítsük az előző idény eredményeit, de bizakodó vagyok. A hét végén Horvátországban szerepeltünk egy nem túl veretes tornán, amelynek célja az volt, hogy összerázódjunk a csapattal, az eheti BL-selejtező már húzósabb feladat lesz, szeretnénk mérkőzésről mérkőzésre előrelépni. Egyet megígérhetek: azért sosem fogom megdicsérni a lányokat, hogy hajtanak, mert ez a minimum elvárás – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak kinevezése után a szakember.
Vad Lajos munkáját Fülöp Tibor és Kardos Krisztina segíti majd.