Vita a Tranziton

2 órája

A Karmelitában ünnepelnek Magyar Péter eljövetele óta, de még odébb van 2026

Egyelőre nem kell tartania a Fidesznek Magyar Pétertől, mivel a kormánypárt szavazótábora stabil, míg az ellenzék bizalma nem töretlen a Tisza Pártban.

MW

Forrás: Mandiner / Földházi Árpád

A kezdeti meglepetés után mára az látható, hogy Magyar Péter tavaszi színre lépése miatt inkább pezsgőt bontanak a Karmelitában – mondta Pulai András a Tranzit Fesztiválon a „Tisza vagy Duna? Politikai átrendeződés az EP választások után” elnevezésű politikai vitán. A résztvevők egyetértettek abban, hogy jelenleg is stabil a kormánypárt szavazótábora, a Tisza Párt egyelőre a baloldalt rendezte át, ellenzékváltásról van tehát szó.

Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy 2018-ban Vona Gábor támogatottsága is 20 százalék körül volt, Magyar Péter most azzal próbálkozik, amellyel elődei – Vona Gábor, Bajnai Gordon, Márki-Zay Péter –, akik végül Gyurcsány Ferenc mellett kötöttek ki az ellenzéki összefogásban. A politológus szerit

ezt Magyar Péter csak abban az esetben tudja elkerülni, ha a 2026-os választásokig megmarad a 30 százalék körüli támogatottsága.

Ezzel a felvetéssel értett egyet Mráz Ágoston Sámuel is. A Nézőpont Intézet igazgatója a választási rendszerre hívta fel a figyelmet, a 2026-os voksolás a 106 egyéni választókörzetben dől el. Úgy látja, amíg a Fideszre szavazók aránya meghaladja a 40 százalékot, addig matematikailag is korlátozott a kormányváltás lehetősége, figyelembe véve a Mi Hazánk 5 százalék feletti támogatottságát is.

A Karmelitában most ünneplik Magyar Péter eljövetelét

– állapította meg Pulai András. A Publicus Intézet stratégiai igazgatója is egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a Tisza Párt szavazói között ugyan biztosan vannak korábbi Fidesz szavazók, ám arányuk és számuk nem meghatározó. Az ellenzéki torta újraosztásáról van mindössze szó, mivel júniusban a Tisza szavazóinak 95 százaléka korábban is az ellenzékre szavazott.

Ezt a felvetést Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője azzal egészítette ki, hogy a június 9-ei választásokon a részvételi arányt 50 százalékra becsülték, ennél ugyanakkor magasabb, 55 százalék körüli volt a részvétel, amely mögött Magyar Péter megjelenése állhat. A szakértő szerint Magyar Péter nem teljesen azonosítható Márki-Zay Péterrel, vagy Vona Gáborral. 

A Tisza Párt újítása, hogy túllépet az ellenzéki pártok összefogásának ügyén, gyakorlatilag föléjük helyezte magát.

Horn ugyanakkor azt is kiemelte, a 2022-es kétharmados kormánypárti győzelemhez nagyban hozzájárult az orosz-ukrán háború okozta félelem és a választást megelőző jelentős jövedelemkiáramlás. Utóbbira szerinte ugyanakkor 2025-ben és 2026-ban aligha lesz esély, ami miatt szorossá válhat a verseny a 2026-os országgyűlési választásokon.

Emellett Magyar Péter abból a szempontból van jobb helyzetben, hogy míg a kormánytól elvárják a szavazók az ígéretek betartását, a Tisza Párt elnökének jelenleg elegendő mindössze ígérgetnie is. Mráz Ágoston Sámuel válaszában árnyalta a képet, szerinte

látható, hogy az Orbán Viktort leváltani szándékozó szavazók és még a Tisza Párt hívei között sincs egyetértés arról, hogy Magyar Péter alkalmas lenne-e miniszterelnöknek, ezt sokan az ellenzéki választók közül is megkérdőjelezik.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a 2026-os választáson sorsdöntő lesz, milyen állapotban lesz a magyar gazdaság és az emberek addig milyen érzékelhető jövedelememelkedésben részesülnek. Erre a kormány is figyel és már vannak egyértelmű jelzések az életszínvonal növelését segítő intézkedések szándékára. Idetartozik Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde, amelyben felvetette a családi adókedvezmény megduplázását, de a Tranziton Rogán Antal is beszélt egyebek mellett a szakmunkás diákhitel tervezett bevezetéséről.

Összességében a 2026-os választás részben a kormány addigi gazdaságpolitikai intézkedéseinek hatásán múlik, valamint azon, hogy Magyar Péternek sikerül-e a ma még meglehetősen képlékeny bizalmat megerősítenie az ellenzéki szavazók körében, vagy végül úgy jár, mint elődei: kénytelen lesz összefogni a többiekkel, Gyurcsány Ferenc vezetésével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában