2017.10.07. 07:35
Két évtizede egységben a Fehérvári Huszárok Egyesülete hagyományőrzői
Húszéves a Fehérvári Huszárok Egyesülete. Megalakulásuk óta szervezői a pákozdi hadijátékoknak.
Ampli Ferenc lóháton a 10-es huszárok lovasszobránál
Fotó: Koppán Viktor Dávid
Március tizenötödikét mindig Fehérváron ünneplik. Ők a dicsőséges limanovai ütközet emlékőrzői is.
Idén szeptember 23-án, már huszadik alkalommal sorakoztak fel hagyományőrző bajtársaikkal a pákozdi csata megelevenítésre. Velük tartottak a szegedi gyalogság tagjai, a dabasi és a nagykátai tüzérek, a váci huszárok, de eljöttek hívó szavukra például Jászberényből, Jászfényszaruról, Mátyásföldről és a Balaton-felvidékről is. Évről évre ezrek kíváncsiak a fergeteges lovasrohamokra, a szuronyos gyalogsági támadásokra, a hatfontos ágyúk dörrenéseire.
- A húsz év a talpamban meg a lovam patájában van benne igazán – mondta az évek múlásáról Ampli Ferenc hagyományőrző huszár őrnagy, az egyesület elnöke, akivel a szerkesztőségben beszélgettünk. A huszárcsapatok vezényléséhez szokott emelt hangerejével ecsetelte, hogy napjainkban mi is a hagyományőrző huszárok dolga. Kollégám, B. Kiss László egy emelettel feljebb hamar meghallotta, hogy megjöttek a fehérvári huszárok... Jött és üdvözölte.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/UgUPUdrXxuXr5fAs43P1bc_VdifJJXYVMhWoLupWMjI/fill/1400/933/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1YWM0YjkyY2QyMzQ1N2M5ZmMyMTBlMGQyMjg4ZjYw.jpg)
Fotós: Koppán Viktor Dávid
- Nos, mi nem suttogunk. Ezért nem lettem volna jó papnak, hangom kihallatszana a gyóntatófülkéből is – tréfált Ampli Ferenc, aki biztosított bennünket arról, hogy a hadijátékokon, a vezényléshez remekül illik a harcmezőket betöltő hangereje.
Az egyesület hagyományőrzői életvitelszerűen űzik a lovaséletet. Ez már réges-régen nem hobbi, annál inkább életmód számukra.
- Akkor is huszár az ember, amikor nem a huszárruháját ölti magára, mert az nem jelmez, hanem egyenruha: viselkedést, tartást és jellemet ad. Ha nincs is rajtam, akkor is azokkal a feladatokkal foglalkozom, amelyek annak viselését lehetővé teszik számomra – folytatta az elnök/őrnagy, aki reggelente az istállóban, a lovainál kezdi, este ugyanott végzi napjait.
Huszárként nemcsak az összecsapásokon, a díszszemlék parádéin teljesítenek szolgálatot. Nagy kedvvel járnak óvodákba, iskolák foglalkozásaira, rendhagyó történelemóráira, hogy bemutassák a gyerekeknek a huszárvirtust és a huszárokra jellemző lovas ismereteket.