2018.01.19. 11:00
Civil szervezetet hoznának létre Alsószentivánon
Februárban derül ki, milyen civil szervezeteket szeretnének létrehozni az Alsószentivánon élők.
Az értékteremtésen túl a közösség is fontos
Fotó: iskola
Községünkben civil szervezetet szeretnénk létrehozni, mely felpezsdítené településünk kulturális életét, valamint erősítené a lakosság összetartását – szólt a felhívás a minap Alsószentiván közösségi oldalán.
- Ez a megbeszélés valójában egy igényfelmérés volt. Most még csak ötleteket vártunk, illetve arra voltunk kíváncsiak, kinek milyen igényei vannak a civil szervezetekkel kapcsolatban. Első körben arra jutottunk, hogy február 16-án, pénteken pontosítjuk az elképzeléseinket – nyilatkozta lapunknak Husvéth Imre polgármester.
Az ötletek között volt faluszépítés és hagyományőrzés, illetve a hímzőket és a horgolókat is szeretnék összefogni.
- A következő alkalom célja, hogy megtaláljuk azokat, akik elvállalják egy-egy szervezet vezetését, összefogva az embereket. Így már a legközelebbi rendezvényünket, az első közös programot is meg tudnánk beszélni – mondta el a polgármester.
Terveik szerint a februári találkozó a hivatalban, 16 óra környékén lesz. Ahogyan az elöljáró fogalmaz: ha egy tízfős keménymagot össze tudnak hozni, az már jó.
- Az első alkalmat követően bizakodóak vagyunk – mondja Husvéth Imre.