2018.03.14. 14:22
Kossuth domborművet kapott a kápolnásnyéki iskola
Kossuth Lajost ábrázoló domborművet ajándékozott a kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolának Sasvári János helyi fafaragó mester.
Az alkotó, Sasvári János az iskolának adta a domborművet Fotó: Istvánovits Renáta
Sasvári János számos alkotását adományozta már Kápolnásnyéknek és a környékbeli településeknek, illetve azok intézményeinek. Legutóbb, kedden a Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola épületének falára került egy alkotás tőle. A remeket az alkotó unokái leplezték le, az alkotó pedig együtt énekelte a „Kossuth Lajos azt üzente című művet” az iskolába járó több mint hétszáz tanulóval.
A mester mindennapjainak szerves része a fafaragás. Legtöbb alkotása a magyar történelem kiemelkedő alakjait ábrázolja, illetve történelmi ihletésűek. Mint kiderült, a ’48-as téma nagyon közel áll szívéhez, így a vizsgamunkája is ebből született. – Az osztályfőnököm székely származású volt, a szülei a csata helyszíne közelében éltek, így az ő elbeszélései alapján még hitelesebbé tette a képet számomra – mondta. Majd 1998. március 15-én gyermekkori álma válhatott valóra azzal, hogy az 1848-as szabadságharc emlékművét felavatták a kápolnásnyéki Vörösmarty Parkban.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/_h28VpGE-iqp2J-AUq5rrHzRF6PlNu_OAD0T-DUEkEE/fill/1470/2025/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNhMWEyN2Q5MDA3MjQxMjNiMDg4ZDY2MjhjOGZjOGI3.jpg)
Az alkotó vallja – a fának lelke és titka van. A jó mester ezt kitudakolja, egyezséget köt a fával és már nevet is ad elképzelésének. Érvényesülni hagyja a fa anyagát ereinek, színeinek, felületének szépségét és meghagyja a fa göcsörtjeit.