2018.07.14. 11:30
A törődés mindig megnyitja a diákokat Kanczlerné Horváth Melinda szerint
Kanczlerné Horváth Melinda munkáját a diákok javaslatára ismerték el.
Kanczlerné Horváth Melinda a Váciban teljesedett ki igazán
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap
A Székesfehérvári Szakképzési Centrum Váci Mihály Szakgimnáziumának, Szakközépiskolájának és Kollégiumának tanára, Kanczlerné Horváth Melinda végtelenül kedves, figyelmes pedagógus benyomását kelti csupán abban a húsz percben is, amíg a beszélgetés miatt találkozunk. Június óta ő tudhatja magáénak a Székesfehérvár Ifjúságáért díjat, amelyet a diákok javaslatára ítélt oda neki a város közgyűlése. Már az ünnepségen is elhangzott: olyan pedagógusról van szó, aki aktívan segíti az iskolájukban működő diákönkormányzat munkáját, ezen keresztül is építi a fiatalok közösségét, fogékony örömeik, bánataik iránt.
Kanczlerné Seregélyesen kezdte a tanári pályát, amit gyermekének születése után Fehérváron folytatott. A Nemes Nagy Ágnes Kollégiumba került, ahol szeretettel foglalkozott a lányokkal. A Váciban tizennyolc éve dolgozik mint történelemtanár, s úgy érzi: itt teljesedett ki igazán. Nyolc éve kérték föl arra, hogy segítse a vácis diákönkormányzat munkáját, ezt a feladatot azóta nagy örömmel végzi. Ezért kapta a díjat is, na meg azért a számos többlet munkáért, amit a tanulók érdekében végez. Gyakran készíti fel őket például történelmi, városismereti versenyekre, és a napi tanítást is magas szinten igyekszik megvalósítani.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/J833su2zBMgAn1bs6Z-u9mvZ07hBf_KxO7-G-IDs_sg/fill/1470/1453/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNkMTFkYzJiMTQ3ZjQ0ZTQ5YTlmNDExMGRkMTQ0YWIw.jpg)
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap
Hogyan tudja mozgósítani a diákokat, főleg ennyire fiús környezetben? – kérdeztük a tanárnőt. – Valóban, az ide járó fiatalok többsége fiú. Mégis, a diákönkormányzat elnöke egy igen ügyes lány. Nagy következetességre és bizalomra van szükség a fiatalok iránt. Oda kell menni hozzájuk beszélgetni, ami nem mindig egyszerű. Ám úgy érzem: szeretettel, törődéssel sikerült jó kapcsolatot kiépítenem a gyerekekkel. Az elmúlt tanévben volt egy kilencedikes osztályom, rájuk is nagyon büszke lehetek, mert sok az ösztöndíjas, a jó tanuló. A diákönkormányzati munkába is többeket be tudok vonni, osztályonként két tanuló a tagja – meséli Kanczlerné.
A szervezet révén jól tudják képviselni érdekeiket a Székesfehérvári Diáktanácsban, amelynek munkájával elégedettek. Sok programot szerveznek a fehérvári iskolák fiataljainak, akik így sportversenyekbe, jótékony célú és kulturális rendezvényekbe kapcsolódhatnak be. A tanárnő az iskolán belüli programok közül kiemelte a délutáni csapatépítő kirándulásokat, amelyek támogatás révén valósulhattak meg. Ezek még jobban összehozzák a közösséget, a diákoknak pedig arra is lehetőséget biztosítanak, hogy olyan helyekre jussanak el, ahol még esetleg nem jártak. Kanczlerné Melinda tehát valóban minden szinten igyekszik odafigyelni a gyerekekre, ami nem kis energiát és időt igényel. Visszajelzésként – a szereteten és az eredményeken túl – a Székesfehérvár Ifjúságáért díj is jelzi: megbecsülik munkáját.