Önmagát emelte saját balsorsa fölé Hajas Norbert

A történetét már régóta ismerem, s az is, aki olvasta a róla szóló korábbi cikkemet. Az 1972-ben született Norbert először Kápolnásnyéken járt iskolába, majd a fehérvári Ybl Miklós Szakközépiskolába került. Apja kőműves, édesanyja a fonógyár után háztartásbeli lett, elég gondja volt a három gyerekkel. Norbi autószerelőnek tanult, aztán a határőrséghez vonult be, majd tizenöt hónap után Németországban lett szobafestő. Dolgozott Svédországban is, majd hazatért, s a hivatásos jogosítvány birtokában unokatestvére Tüzép-­telepén dolgozott. Sofőrködött egészen a balesetéig itthon és néha Ausztriában.

– A sportot mindig szerettem – emlékezik, s közben kiteszi az asztalra a legutóbbi versenyek okleveleit. Az egyik világ-, a másik Európa-csúcsról szól. – Focival kezdtem, mint oly sokan, de az nem tetszett igazán, edzeni azonban szerettem. Fejleszteni, erősíteni magam. De kedveltem a motorozást is, és bár néha voltak baleseteim, komoly bajom nem esett. Egészen 2006 júniu­sáig, amikor Velencén, a vasútállomás melletti úton, ahol ezerszer jártam már korábban, megtörtént a baj.

Aznap kamionozott, este a motorral ment elszámolni. Megbeszélte, amit kellett, s gyorsan indult vissza, mert hajnalban várta a már meg­rakott jármű. Ahogy befordult a Tábor utcába, látta, áll előtte egy Audi az út szélén. A kocsi elindult, ő utolérte, majd szabályosan, irányjelzővel előzni kezdte. Az Audi oldalról ütközött neki.

– Nem tudom, miért, mert nem állt meg, azóta se hallottam róla. Amikor nekem jött, a tükre elérte a motor kormányát. Annyi időm maradt csak, hogy ledöntöttem a motort balra, és ellöktem magamtól. Így először a motor csapódott neki a villanyoszlopnak, aztán én is rácsúsztam: az oszlop törte el mindenemet, aztán elfeküdtem az árokban.

Norbi azt mondja, nem érzett fájdalmat, csak annyit, hogy nagyon szomjas. Nyílt törést szenvedett és sok vért vesztett. Aztán morfiumot kapott, ami a kórháznál ütötte ki, de arra még emlékezett, hogy kivették a mentőből. Még negyven fokban is bőrruhában motorozott, de aznap nem vette fel, csak motoroskabát és csizma volt rajta, és egy hosszúnadrág. Nyílt törése lett a jobb lábán, a balon szilánkosra tört a bokája, eltörött hat bordája és a medencéje, a bal csuklója. Tíz napig mesterséges kómában tartották. Amikor magához tért, tudta, hogy levágták a lábát.

– Beszélt hozzám egy hang, azt mondta, túl kell élnem ezt. Folyamatosan ezt hallottam, amíg altatásban voltam. Később, amikor kitisztult belőlem a gyógyszer, arra gondoltam, nem kellene tovább élnem. De ez csak rövid ideig tartott, utána már nem jutott ilyesmi az eszembe. Újra megtanultam járni, kezdtem erősíteni. Eldöntöttem, összeszedem magam és sportolok.

Norbi barátnője, akit egy hónappal a baleset előtt ismert meg, kitartott mellette. Két év múlva leányuk született, Leila. Aztán elkezdett versenyszerűen erőemeléssel foglalkozni, és a Pettenden élő, az Óbudai Erőemelő Sportegyesület színeiben szereplő sportembernek egymás után születtek az egyre jobb eredményei.

– Elég gyorsan elkezdtem győzni a súlycsoportomban, már évekkel ezelőtt csúccsal nyertem meg az Európa-bajnokságot. Ezért aztán most már nem egyszerűen a világ- vagy Európa-bajnoki cím megszerzése, hanem a világcsúcsok megdöntése lett a célom. Az erőemelésben az erő és a technika dönt, akárcsak a súlyemelésnél. Szigorú szabályok vannak, vezényszavakra kell végrehajtani a gyakorlatot. Fejlődik a sportág, egyre több a fiatal, és egyre több a magyar – mutatja a legutóbbi versenyek felvételeit telefonján Norbi, aki rokkantnyugdíjasként támogatók nélkül nem tudna edzeni és versenyezni. Vannak néhányan, akiknek rendkívül hálás, de tovább keresi a segítőket, hogy folytatni tudja a megkezdett utat.

– Nem milliókról van szó, bármilyen támogatás segít… – jegyzi meg.

Prágában elkísértem egy versenyre, ahol világcsúccsal lett világbajnok. Tudom, feltétlen elismerést érdemel, hiszen bár sorra utasítja maga mögé az ellenfeleit, előbb a balsorsot kellett legyőznie.

– A nyár közepén Európa-bajnokság volt Németországban, az év első versenye négy hónap kényszerpihenő után, egy kisebb operáció miatt. Első helyen végeztem a súlycsoportomban. Utána meghívást kaptam Szlovákiába, ott is első helyezett lettem még augusztusban.

A következő egy szomorú esemény októberben: emlékverseny itthon egy olyan versenyzőtárs tiszteletére, aki motorbalesetben halt meg. Győztem, de a részvétel volt a fontosabb.

Még abban a hónapban elutazott Zadarba, a Balkán Kupára, ott is első helyen végzett. Még mindig október: a hónap végén ismét Szlovákia, ugyancsak világbajnokság és szintén első hely. Az ősz legnagyobb eredménye az volt, hogy világcsúcsot állított be 160,50 kilóval. A 75 kilogramm alatti súlycsoportban indult, 69,20 kilóval mérlegelt be, így született meg az új Európa- és világcsúcs! Azután Lengyelországban rendeztek egy versenyt, amivel az „Arnold Classic” elnevezésű kihívásra lehetett minősítést szerezni, az a viadal megint első helyet jelentett.

Bár voltam versenyén, azt nem mondanám, hogy értenék az erőemeléshez. Annyit azonban tudok: Hajas Norbert legnagyobb eredménye máig nem a világcsúcsok sora. Sokkal inkább az, ahogyan önmagát emelte balsorsa fölé.