2020.09.12. 07:00
Döntött a kormány: Sportközpont épül Sukorónál
Sukoró térsége lesz a Kovács Katalin kajak-kenu sportközpont új helyszíne – válaszolta lapunk kérdésére Gulyás Gergely a pénteki kormányinfó sajtótájékoztatón.
A Velencei-tónál épül a kajak-kenu sportközpont
Fotó: FMH-archív ( Pesti Tamás)
Mint ismeretes, a július végi kormányülést követő kormányinfón Gulyás Gergely tájékoztatójában bejelentette: a kormány döntött arról, hogy a Hajógyári-szigeten, ahová korábban a Kovács Katalin kajak-kenu sportközpontot tervezték, semmilyen beruházást nem támogat. Hangsúlyozta azt is, hogy a létesítménnyel és az árvízvédelemmel kapcsolatos viták miatt a kormány nem kíván olyan beruházást megvalósítani Budapesten, amelyet a Fővárosi Önkormányzat, illetve a helyi önkormányzat nem támogat. Ehhez kapcsolódóan leszögezte, hogy a legendás kajakosról elnevezendő sportközpontnak találni fognak más helyszínt, ahol „közmegelégedésre működtethető”. Utalt arra, hogy komolyan szóba jöhet például a Velencei-tó is, de az érintettekkel mindenütt egyeztetni fognak.
Lapunk erre hivatkozva érdeklődött most a minisztertől, a kormány állást foglalt-e már a sportközpont esetleges új helyszínéről. Kérdésünkre a miniszter igennel válaszolt, tehát ez a kérdés már eldőlt, az új Kovács Katalin Sportközpontot a kormány valóban a Velencei-tónál, Sukoró térségében tervezi megépíteni – mondta.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/lT_y8_-Wx_lr0wyc8ycmTjOZiMgCyKGT_qtPy4A1CkM/fill/2560/1706/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM4ZWNkNmE4ZDJlYzRlNDk4ZWM5NGJkNzg3YWIwNTUz.jpg)
Fotó: FMH-archív ( Pesti Tamás)
A kormányinfón több újságírói kérdés is foglalkozott a vírusjárvány második hullámának az oktatásban bekövetkező hatásaival és a védekezés lehetőségeivel. A kormány mindenképpen el akarja kerülni az iskolák bezárását. Lapunk aziránt érdeklődött, lehet-e gyorsított eljárást, soronkívüliséget jelentő kiemelt státuszt kérni az oktatásban részt vevő pedagógusok számára a tesztelés és a kiértékelés során, hogy akinek negatív a tesztje, minél előbb visszamehessen tanítani. A miniszter nem zárta ki ezt a lehetőséget, sőt, szükségesnek tartaná. Hozzátette: reméli, hogy a kormányinfón elhangzottak eljutnak a kérdésben illetékes döntéshozó Klebelsberg Központhoz.
Megkérdeztük, hogy a könnyűzenében tevékenykedő művészeknek, együtteseknek nyújtott támogatások mellett a kormánynak szándékában áll-e a komolyzenészek és együttesek támogatása. A választ Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőtől kaptuk, aki kifejtette: ötszáz fő alatt – a megfelelő biztonsági szabályok betartatásával – engedélyezett a koncertek megrendezése, tehát a komolyzenei együtteseket és művészeket nem érintik olyan mértékben a szigorítások, mint a fesztiválok, nagyrendezvények elmaradása az általában ott fellépő könnyűzenészeket és stábjaikat. Gulyás Gergely hozzátette: a komolyzenei együttesek fenntartását egyébként a kormány évente központi forrásból biztosítja.
Arra a kérdésünkre, hogy az őszi szezonban a Magyarországra érkező külföldi bérvadászok beutazása gazdasági vagy szabadidős célúnak minősül-e, a miniszter egyértelműen megerősítette, hogy ez szabadidős tevékenység, és a vadászok nem léphetnek be a határon.