2023.06.19. 18:00
Útjavításra és útfelújításra is készülnek Óbarkon
Nemsokára javítják a csatornázás után megsüllyedt útszakaszokat Óbarkon, ahol három utca felújítására is terveznek pályázatot beadni a Magyar Falu programban a nyár folyamán.
Mészáros Kartal, polgármester
Fotó: Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
- Végre Óbarkon is sikerült kiépíteni a szennyvízhálózatot tavaly. A csöveket az úttest alatt fektették le, majd a munkák utáni helyreállítás is megtörtént. Ahogy azonban ilyen esetekben lenni szokott, a föld tömörödése miatt a javított útfelületek alatt több helyen is megsüllyedt az út. Ezeket mértük fel nem olyan régen – tájékoztatta a feol.hu-t Mészáros Kartal polgármester, akitől azt is megtudtuk, viszonylag sok helyen beszakadt vagy az útfelület, vagy az útszéli padkarész.
A felmérés eredményéről természetesen az önkormányzat értesítette a kivitelező céget, akik annak idején a helyreállítást végezté. Ők orvosolják majd a felmerült problémákat. Ezzel együtt a polgármester arról is beszámolt, hogy három utcát – Orgona, Petőfi Sándor és Iskola – is szeretnének felújítani, amelyek mára olyan rossz állapotba kerültek, hogy már nem lehet elmenni a kérdés mellett. Erre terveznek pályázatot beadni – július 15. a határidő -, hogy támogatást nyerjenek a munkákra a Magyar Falu programban. Az Orgona utcában meleg, a másik kettőben mart aszfalttal szeretnék az utat burkolni.