2020.01.13. 22:30
Rossz energiával kosárlabdáztak
Az Alba az ősszel öt ponttal nyert a Gáz utcában, a hétvégi meccsen magabiztosan, 109-80-ra győztek a paksiak. A vendégek nem találták a ritmust a hétvégi találkozón.
Végig kézben tudta tartani a mérkőzést a fehér mezes paksi együttes Fotó: Földi Imre/NS
A fehérváriak szakvezetője, Jesus Ramirez szerint az okozta a gondot, hogy egyénieskedtek, rossz felfogásban játszottak, ami nem vezethetett eredményre a tolnai összecsapáson.
– A lefújás után gratuláltam a paksiaknak, ugyanis megérdemelten nyertek. Jól kezdtünk, azonban a folytatásban nem megfelelő energiával játszottunk, nem funkcionáltunk csapatként, rossz felfogásban kosárlabdáztunk, túl sokat egyénieskedtünk. A második félidőt jól kezdtük, azonban ez nem volt elég a felzárkózáshoz, ugyanis a folytatásban nem koncentráltunk megfelelően. Saját magunkba kell néznünk, biztosan lesznek beszélgetések a játékosokkal, mert ez a hozzáállás nem megfelelő. A későbbiekben ennél lényegesen több kell a csapattól – nyilatkozta a kék-fehérek spanyol vezetőedzője.
A paksiak mestere, a gárdát tavasz óta irányító Dzunic Branislav érthetően jobb hangulatban nyilatkozott.
– Végig jó energiával kosárlabdáztunk, főleg védekezésben nyújtottunk kiválót, sok hibára kényszerítettük az ellenfelet, az eladott labdáikból pedig könnyű kosarakat sikerült szereznünk. Ráadásul a hárompontosokat is pontosan dobtuk, számunkra ez egy nagyon jól sikerült meccs volt, hazai pályán régen játszottunk ennyire felszabadultan. Azonban azt hozzá kell tennem, szerintem nem ez az Alba igazi arca.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/XwxkeWHN6PqgVLJbN3S_bQYgsHozKkIvub1nAqlbDj8/fill/3956/2550/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEyYmE0MThjNDMyOTQyMzA5YjYzNmY3MzAyMGFhNThi.jpg)
Fotó: Földi Imre/NS
Az ASE rutinos centere, a fehérváriakat az atomvárosiak kedvéért a nyáron elhagyó center, Lóránt Péter szerint simább meccs volt, mint amire előzőleg számított. A magasember 16/6 pontig jutott végül az összecsapáson.
– Nagyon örülök a megérdemelt győzelemnek. Annak pedig különösen, hogy két fiatalunk, Kis Raul és Velkey János remekül játszott, fontos triplákat szereztek mindketten. A meccsről mindent elmond, hogy 25 gólpasszt adtunk, az igazság az, könnyebb mérkőzés volt, mint amire előzőleg számítottam.
Az Alba csapatkapitánya, a korábban az atomvárosban is megforduló Markovic Luka érthetően nem értékelt jó hangulatban.
– Egy ilyen vereség után nehéz bármit is mondani. A Paks megérdemelte a sikert, nagyobb energiákat mozgósítottak, ez volt a győzelmük kulcsa.