Joan Carillo új utakat keres a csapat fejlesztésére

– Tényleg gyakran edz?

– Mindennap mozgok! – vágta rá Joan Carrillo, a Mol Fehérvár FC vezetőedzője.

– No és hogyan edz egy edző? Saját elképzelését követve, esetleg a Vidi futballistáihoz hasonlóan Barta Gábor fizioterapeuta útmutatása szerint?

– Gábor programja nekem már túl erős lenne, úgyhogy inkább a saját edzéstervemet követem.

– Ezek után talán meg sem kellene kérdeznem, de a helyzet és az illendőség egyaránt megkívánja: hogy van?

– Köszönöm, jól! Ez egy mindenki számára nagyon komplikált szituáció, igyekszünk alkalmazkodni hozzá, amennyire csak lehet. Szerencsére vannak emberek, akik segítenek nekem abban, hogy könnyebben menjen. A családomnak nehezebb, mint nekem, a kisfiam például egy hónapja az utcára sem léphetett ki. Ezt tudva néha nem könnyű úgy továbbmenni, mintha mi sem történt volna körülöttünk, de a feleségem erős és remekül kezeli a helyzetet.

– Ha jól tudom, egyedül van Fehérváron, míg a szerettei Spanyolországban tartózkodnak. Mikor látta őket legutóbb?

– Februárban. A nejem tanárként dolgozik otthon, könnyen lehet, hogy júliusig vagy augusztusig nem is találkozunk. Ezzel a gondolattal ugyanúgy nehéz megbirkózni, mint azzal a tudattal, hogy nem tudok nekik azonnal segíteni, ha netán történne valami. Szerencsére mindenki jól van, és ez valamelyest megnyugtat.

– Jürgen Klopp a járvány idején elkészítette élete első rántottáját, és immár arra készül, hogy ötvenkét évesen megtanul nyakkendőt kötni. Ön tud rántottát sütni, nyakkendőt kötni?

– Azt éppenséggel tudok, mert sokat éltem egyedül a munkám miatt. Az extra időt most igyekszem arra fordítani, hogy új utakat találjak a csapat fejlesztésére, mivel mindig van hová fejlődni. Amikor pedig nem a focival foglalkozom, nagyokat sétálok Fehérváron, hogy minél jobban megismerjem a várost.

– A klubportálon olvastam, hogy kijár a stadionba. Feltételezem, rossz egyedül.

– Rossz érzésem nincs, bár kétségtelenül furcsa az egész, főleg az első napokban volt az. Azt ugyanakkor fontosnak tartom, hogy aktív napi rutint alakítsak ki, így a hét nagyobb részében délelőtt fél tíz és este fél hét között a stadionban tartózkodom, ott dolgozom. A vasárnapot viszont minden esetben otthon töltöm a négy fal között. Azért, mert szünetel az idény, vannak kötelezettségeim a klubbal és a csapattal szemben, természetes, hogy folytatom a munkát, ahogy mindenki más is.

– Nagy magányában mennyire tudja tartani a kapcsolatot a vezetőkkel, a kollégákkal és a játékosokkal?

– Naponta kommunikálunk, ebben egy, a futballcsapatok számára készített alkalmazás is segítségünkre van. Ezt használva képet kapunk a játékosok edzettségi állapotáról, arról, mentálisan hogyan érzik magukat, hogyan „állnak” az izmaik. A taktikai munkát is igyekszünk előkészíteni, már amennyire ez lehetséges. Az edzők is folyamatosan dolgoznak, beszélek velük is, amiként sportigazgatónkkal, Kovács Zoltánnal is. A klub közben szép gesztust is gyakorolt felénk, kollégámnak, Xavinak most született meg az első fia, akihez hazautazhatott Spanyolországba. Sokat jelentenek az ilyen részletek is.

– A Magyar Labdarúgó-szövetség pénteki döntése arról árulkodik, van szándék és remény a folytatásra. Hisz abban, hogy ezt a bajnokságot be lehet fejezni a pályán?

– A legfontosabb nyilvánvalóan az, hogy a járványhelyzetet sikerüljön kontroll alá vonni. Úgy látom, Magyarország ebben eddig jól teljesít. A kérdésre válaszolva: bízom abban, hogy a szezont a pályán tudjuk befejezni. A bajnokság folytatása azt az üzenetet hordozná, hogy a nehezén már túljutottunk.

– Nem tart attól, hogy ha ez a „torz” idény folytatódik, az hatással lehet a következőre is?

– Mivel nem tapasztaltunk még hasonlókat, minden megtörténhet, így a mostani helyzetnek lehet akár negatív hatása a következő évadra is. Erre azonban nincs befolyásunk. Bármi is lesz, pozitív gondolkodással kell cselekednünk majd, amikor eljön az ideje.

– Több csapatnál edzenek kisebb csoportokban, a Vidinél még nem. Nem is tervezik, hogy elkezdik a közös munkát?

– Számunkra is fontos most már, hogy a csapat ott lehessen a pályán, tehát készülünk arra, hogy minden vonatkozó előírást betartva a közeljövőben folytassuk az edzéseket. Akár kisebb csoportokban is, ha ezt írják elő a szabályok.

– Valamivel több mint egy hete volt egy fizikai felmérés Fehérváron. Milyen benyomásokat szereztek?

– Barta Gábor remek edzésprogramokat állít össze, a futballisták is profi hozzáállással dolgoznak, de azt láttuk, ami ilyenkor elkerülhetetlen. A játékosok erőállapota visszaesett, hiszen a pályán végzett csapatedzéseket sajnos nem lehet egy az egyben otthon pótolni.

– Ez az időszak arra jó, hogy a jövőt lehet tervezni, gyanítom, ez ügyben is sűrűn beszél Kovács Zoltánnal.

– Zoli és csapata remek munkát végez, örülök, hogy velük dolgozhatok. Hasonló az elképzelésünk a labdarúgásról, mindannyian azon vagyunk, hogy minden rendben menjen, a csapat sikeres legyen. Felállítottuk a „diagnózist” arról, mire van szükségünk, és hogy kik lehetnek ebben segítségünkre, de konkrétumokat egyelőre nem szeretnék mondani.

– Már lehetett hallani arról, hogy a nyári visszavonulása után Juhász Roland milyen pozícióban maradhat a klubnál. Elképzelhető, hogy hamarosan pályakezdő pályaedzővel bővül a stábja?

– Először nekünk kell majd feldolgoznunk, hogy az egyik legjobb játékosát elveszíti a klub vagy mondhatom, hogy a magyar labdarúgás. Rolandnak olyan kvalitásai vannak, amelyeket nem szabad elvesztegetni, biztos, hogy sokat segít még a magyar futballnak a jövőben. Nagy értéke a Fehérvárnak, intelligensen és szenvedélyesen áll a labdarúgáshoz, tudatosan készült a futball utáni karrierjére is. Mi ketten konkrétan még nem beszéltünk erről, de örömmel állok rendelkezésére abban, hogy segítsek neki az átmenetben.

– Mi az, amire az elmúlt hetekben rádöbbent, amin esetleg változtatni szeretne a járvány elmúltával?

– Hiszek abban, hogy amit megélünk, rávilágít számos lényeges dologra. Mindenki megérti, mennyire fontos az egészség, mennyire fontos, hogy szolidárisak legyünk egymással. Kiderül, mennyit érnek a jó barátságok és sok más apróság, amire eddig nem figyeltünk oda, mert természetesnek vettük. Bízom abban, hogy jobban megbecsüljük majd ezeket. Arra is ráeszmélhettünk, hogy a nagyobb problémákat csak közösen oldhatjuk meg.

– Ha feloldják a karantént, mi lesz az első dolga?

– Ez nem is lehet kérdés! Nem érdekel, hova és mennyit kell utazni, de először a családommal találkozom!