2020.03.26. 15:00
Ludvánné Csóri Manyi és segítői ezernél több védőeszközt készítettek
Egyre többen varrnak, készítenek maszkokat mások és mindannyiunk védelme érdekében.
Kedves, állatos minták is találhatók a Manyi által készített maszkokon Fotó: Ludvánné Csóri Manyi
A fehérvári Ludvánné Csóri Manyi már sok-sok városi rendezvénybe kapcsolódott be varrónőként, s készített tucatszámra például újrahasznosítható zsákokat, textilfigurákat. Most, a koronavírus-járvány kapcsán talán még az eddigieknél is nagyobb értékkel bíró feladatot vállalt: esztétikus szájmaszkokat varrt, hogy minél többeknek lehessen azokat szétosztani e nehéz napokban. Manyi először csak jópofaságból adott egy-két maszkot ismerősöknek, ám amióta komollyá vált a helyzet, azóta még azok is keresik nála a védőeszközt, akik korábban furcsán néztek rá önként vállalt missziója miatt. Amikor úgy döntött, hogy nagyobb mennyiségben szeretne varrni, ezzel másokat is segítve, többen álltak mellé, és sikerült önkormányzati támogatást is szerezni az anyagok beszerzéséhez.
Manyi a múlt hét végén negyven méter anyagot vásárolt, s ehhez még a sajátjából is hozzátett. Beszerzett továbbá kalapgumit, mert ez a legjobb a maszkok rögzítéséhez – tudtuk meg tőle. S kezdődhetett a varrás, amely egész hétvégén át tartott, így sikerült több mint 1000 maszkot készíteni. A munkába időközben más varrónők is beszálltak, s azóta is tapasztalható a segítség egyre többek részéről. Nehézséget csupán az okoz, hogy elfogyott a gumi, ezért alternatív megoldások után kell nézni (például: pamutpóló összesodort alja).
A maszkokat az önkormányzaton keresztül osztják szét, így a folyamat koordinált. Manyi számára nagy öröm, hogy segíthet és ezáltal tehet azért, hogy jobban tudjuk óvni egymás egészségét.
Koronavírus Fejérben
- Fehérváron stagnál a koronavírus szennyvízben mért értéke
- Székesfehérváron is emelkedett a szennyvíz koronavírus koncentrációja
- Egy hét alatt 84 fővel emelkedett a Fejér megyei fertőzöttek száma
- 200 fővel emelkedett a Fejér megyei fertőzöttek száma
- 63 fővel emelkedett a Fejér megyei fertőzöttek száma