Szolidaritás

2 órája

Azbej Trisztán: az emberi élet tisztelete köti össze a speciális mentőket

A szolidaritás, az emberi élet tisztelete, a közös értékrend köt össze minket - mondta Azbej Trisztán, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára a speciális mentők részére rendezett Budapest Kötéltechnikai Mentőverseny megnyitóján a Főváros Katasztrófavédelmi Igazgatóság épületében csütörtökön.

MW

Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) üldözött keresztényeket segítõ programokért felelõs államtitkára beszél a Budapest Kötéltechnikai Mentõverseny megnyitóján

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

Azbej Trisztán elmondta, hogy a versenyre a hét magyar csapat mellett az Amerikai Egyesült Államokból, Romániából, Kínából és Szlovéniából is érkeztek résztvevők. A speciális mentők pénteken a Mátyás-templomnál, illetve a Hármashatár-hegyen mérik össze tudásukat.

Az államtitkár szerint a szervezők célja az, hogy az öt nemzet versenyzői a lehető legmagasabb szinten ismerkedhessenek meg egymás eljárásaival, technológiájával, tapasztalataival.

Azbej Trisztán köszönetét fejezte ki a szervezésért, és hangsúlyozta, hogy az emberéletek megmentése közös feladat. Emlékeztetett, hogy a magyarországi kutató-mentőknek már komoly tapasztalata van a Hungary Helps Programnak köszönhetően. Nemcsak a szakmai cél köt össze minket, hanem különféle értékek közös vallása, a szolidaritás, az emberi élet tisztelete - mondta.

Az eseményen a versenyző csapatokat köszöntötte Erdélyi Krisztián tűzoltó vezérőrnagy, az OKF műveleti főigazgató-helyettese és Pinkóczi Diána szervező, a Mancs a kézben Egyesület elnöke, a korábban számos külföldi természeti katasztrófa helyszínein végzett kutató-mentő tevékenységéért nemzetközileg elismert HUNOR állami mentőcsapat tagja is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában