2021.09.10. 16:33
A másodikosoknak is becsengettek a kajászói iskolában
A második osztályosok is megkezdték a tanulást az újraindított általános iskolában. Folyik a felújítás, teljes felmenő rendszert építenek újra. Az elsősöket tanító pedagógus házaspár tizenkét évet várt erre a pillanatra.
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap
A hangulatos, mondhatni vadregényes udvarú és helyszínű iskola a martonvásári Beethoven Általános Általános Iskola Kihelyezett Kajászói Tagozata, Csapó Tamás igazgató irányításával. Császár Roland kajászói polgármester választási programjában hangsúlyosan szerepelt a 2009-ben megszüntetett tanintézmény újraindítása, a testülete is támogatta ebben, minden követ megmozgatott a tavalyi kezdés érdekében.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/OVDtPtQJh710vAHsZCyKDpxkwOe98UgrFYo5m1U6OBE/fill/2915/2130/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UyOTk4NTEyMWNkZDRhOWFiMDY4MzZiMDM1OWJmNGI2.jpg)
A tavaly szeptemberben indult elsősök osztályfőnöke Kaszab Zsófia martonvásári tanítónő, nyolcgyermekes édesanya lett, elkötelezett pedagógus. Mindenkit megtanított kerékpározni, countryzenész férjével kettesben kerékpártúrákra vitték a kicsiket, a szülők engedélyével és örömére. Sokat kerekeztek a faluban, jártak a Bakonyban, megkerülték a Velencei-tavat, persze ez csak ráadás volt az oktatás mellett.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/gFXqb1zTaFRhTRQgvxFagvv4OU-_fynS8cuKe6swsVY/fill/4013/2710/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhhYWU3OTZmMmViMTQ4YzRiNzIzODQwZTZlM2EyYzE1.jpg)
Pedagógus-párjával, Tamás Ágnessel immár a második tanévnek vágtak neki a további fejlesztés és felújítás előtt álló intézményben. Ágnes negyvenegy éve tanít, Budapesten töltötte szakmai évei nagy részét. Tapasztalatait az ezerlelkes községben kamatoztatja, itt is lakik a háromgyermekes édesanya és háromunokás nagymama. A másodikban tizenegy tanuló folytatja a tanulást – két évnyitón vett részt a két osztály, Martonvásáron és Kajászón is.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/AQfTHYrOKiAztlgwN-etPtoIn_oA-iFv5cQ_HZN7YgY/fill/3792/2675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM3ZTc0M2ZlYzBmMTRlMTQ4ZWUyNWRlZDI0ZGRiOGE2.jpg)
Sorsok és történetek. A kajászói iskola bezárása, újraindítása, a közbülső évek emlékei és élményei vélhetően tanulságosak, helyenként szomorkásak, de most az örömé a főszerep. Az elsősöket a Molnár Gyula Péter – Lauber Katalin házaspár tanítja, az ő pályájukon ez az iskolanyitás sikerének a része! A kajászói pedagóguspár fájó szívvel állt az utolsó tanítási napon, 2009-ben az elnémuló épületben, 1985-től élték itt szakmai életüket. Tárnokon helyezkedtek el, két felnőtt gyermekük és két unokájuk van, aligha reménykedtek, hogy visszatérnek ide, s lám, mégis!
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/uXQufq6iuCIjDd9Al1HNlAEkwJp5CXUB6ffX-fchJ74/fill/4013/2621/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFmNTUxNTc3M2Q0MzQ2N2NiMjk0NTZhY2FiNWM4ZTFl.jpg)
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap
A fiatal Vassné Ujcz Vivien pedagógiai asszisztens segíti a négytanerős iskola munkáját, s ha már írtunk a többiek családjáról, őt is megkérdeztük róla. A váli születésű, huszonnyolc esztendős fiatalasszonynak három gyermeke van. Családias a hangulat, mint a klasszikus kisiskolákban, a szülők is sokat segítenek, a gyerekek derűsek. Nyugodt, kiegyensúlyozott, biztonságos környezetben, utazás nélkül kezdődnek a napok, erősíti meg Lauber Katalin. A közös fényképezkedéskor szélesek a mosolyok.
Frissen Fejérből
- Különleges kiállítás érkezett Székesfehérvárra
- Nyáron is kellemes élményt nyújt a Barátság mozi
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron