2021.10.21. 19:02
Újult erővel vág neki Gurisatti Gréta
Pénteken megkezdi szereplését a vízilabda OB I. új idényében a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics gárdája. Az együttes egyik kulcsembere, Gurisatti Gréta a kissé megfiatalodott társaságtól is szép szereplést remél.
Fotó: Gurisatti Gréta Facebook-oldala
Gurisatti válogatott társaival együtt a nyári, tokiói olimpián történelmi bronzérmet szerzett. Miközben ők még Japánban küzdöttek az ellenfelekkel, addig a DUE itthon maradt tagjai már elkezdték a hosszúra nyúlt felkészülést. A női magyar vízilabda-válogatott tagjai értelemszerűen kaptak még ráadás pihenőt, majd újult erővel csatlakoztak be társaikhoz.
– Az olimpia után hathetes pihenőt tudtam tartani, talán az elmúlt 4-6 évben volt összesen ennyi, jó lelki és testi kikapcsolódás jelentett – nyilatkozta lapunknak Gurisatti Gréta. – Azt hittem, hogy ez a hosszabb kihagyás majd meglátszódik a teljesítményemen, de szerencsére erről szó sincs, a fizikális és a labdás edzésekbe is könnyedén vissza tudtam rázódni. A több pihenő miatt az alapozás rövidebb volt számomra, mint a nem válogatott csapattársaimnak. Azt gondolom, így is elegendő időm volt felkészülni az első mérkőzésre, ők pedig nyilván még jobban ki vannak éhezve, hiszen ők már a nyár közepe óta készülnek a rajtra.
Mihók Attila együttesének magja együtt maradt, sőt a klub saját utánpótlásából jó néhányan megkapják majd a bizonyítási lehetőséget az új szezonban.
– Nagyon sok utánpótláskorú játékos került fel hozzánk, külön öröm, hogy szinte mindegyikőjük a egyesületen belülről csatlakozott. A kapuban Maczkó Lilla személyében erősödtünk, azt gondolom, hogy ő a következő néhány évben oda juthat, ahova Magyari Alda, tehetséges és szorgalmas, akár egy-két éven belül válogatott is lehet. Érkezett mellé egy holland kapus is, jól kiegészítik majd egymást Lillával. Bízom benne, hogy ezzel a lehetőséggel mindketten tudnak majd élni, illetve az összes többi fiatal is megragadja majd az esélyt. Mi rutinosabbak maradtunk, mindenben segítjük majd őket, együtt pedig egy jó csapatot fogunk alkotni.
![](https://cdn.feol.hu/2021/11/kaWV9Y5-JA25yMlbWSbUbCKrEuu0B8vgye1TmTe2sl4/fill/2560/1706/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc4ZTdkZDg3ZDg0ZDQzYzhhOGE5MDI5ZGIwYjJiZmRj.jpg)
Az esélyekről még nehéz beszélni, hiszen még egyetlen egy találkozót sem játszottak le a csapatok. Gurisatti szerint a Dunaújvároshoz és az UVSE-hez csatlakoznak majd más gárdák is a közvetlen élmezőnybe.
– Az első néhány rangadón látszódni fog, hogy ki, milyen erőt képvisel majd. A Fradi erősödött, de a többi pesti csapat ugyanazon a szinten van, többeknél szintén fiatalok érkeztek. A Dunaújvárosra mindig is jellemző volt játékosállománytól függetlenül, hogy tudtunk valamit nyerni. Hazai porondon mind a bajnokságban, mind a Magyar Kupában a döntő a cél. Nagyon várom az idei szezont, sokkal izgalmasabb lesz, mint a tavalyi. Bármilyen eredmény, amit elérünk megbecsülendő, mert olyan játékosokkal érhetjük azt el, akik a saját utánpótlásunkból váltak felnőtt játékosokká.
A 25 éves játékost a közelmúltban nagy megtiszteltetés érte. Olimpikon társaival együtt megkapta a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést.
– Fantasztikus volt, az olimpia óta rengeteg pozitív élményben van részünk. Az olimpia mindenki számára nagy esemény volt, jó érzés, hogy a környezetünk átérzi, mennyit dolgoztunk érte. Az érdemkereszt egy felejthetetlen élmény marad minden olimpikon számára, és remélem, a következő, párizsi olimpia is hasonlóan szép eredménnyel zárul majd.
A Dunaújváros a bajnokságot hazai medencében kezdi meg, 19 órától a TVSE gárdája lesz az ellenfél.