2022.04.06. 20:21
Döntőbe jutott az Újváros!
Az E.ON Ob I. Női vízilabdaligában nagy téttel bíró mérkőzésen fogadta az alapszakasz utolsó fordulójában a DFVE az UVSE Hunguest Hotel együttesét.
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap
DFVE – UVSE 8-6 (3-2, 3-2, 1-1, 1-1)
Gólszerzők: Garda 5, Szilágyi 1, Horváth B. 1, Szabó N. 1, ill. Faragó 3, Szegedi 1, Mácsai 1, Ábel-Antal 1.
A találkozó végeredményétől függött, hogy a Dunaújváros ott lesz-e a bajnokság döntőjében, ehhez Mihók Attila lányainak legalább egy döntetlent kellett játszani a nagy rivális ellen. A találkozó első gólját a vendégek szerezték, de jött Garda és gyorsan egyenlített. A kiegyenlített játékot hozó első negyed után (2-2) a második nyolc perc elején Garda és Szilágyi révén hárommal elhúzott a DFVE, 5-2. Ezen a hátrányon félidőre kozmetikázni tudott a fővárosi együttes, 6-4.
A sokáig gólcsendes harmadik játékrész utolsó másodperceiben kétszer s megrezdültek a hálók. Először Garda, majd egy másodperccel az idő letelte előtt Faragó talált be, 7-5. A két kapus, Magyari Alda és Maczkó Lilla remeklése továbbra is folytatódott, két perccel a vége előtt Faragó csökkentette egyre a vendégek hátrányát. Egy minutummal a vége előtt nagyon kellett Horváth gólja, 8-6. Az előnyt már nem engedte ki a kezéből a DFVE, így a Dunaújváros idén is ott lesz a bajnoki döntőben.